A feszültség nő a térségben: orosz nukleáris rakéták kerültek a NATO közelébe

Pénzcentrum2025. december 30. 16:40

Oroszország Belaruszba telepítette az Oresnyik rakétarendszert, amely nukleáris töltet hordozására is alkalmas, és elvben egész Európát elérheti. A moszkvai védelmi minisztérium kedden jelentette be a lépést, egyben első ízben mutatta be a hadrendbe állított fegyverrendszert.

Az orosz védelmi minisztérium által közzétett felvételeken a rakétarendszert szállító, nagy teherbírású mobil harcjárművek láthatók, amint egy erdős terepszakaszon haladnak át egy hadgyakorlat során - írja az Euronews.

A mostani bejelentés Aljakszandr Lukasenko belarusz elnök december 18-i nyilatkozatát követte, aki akkor arról beszélt, hogy az Oresnyik már az azt megelőző napon megérkezett az országba. Lukasenko közlése szerint összesen akár tíz ilyen rakétarendszert is telepíthetnek Belaruszba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök december 17-én jelentette ki, hogy az Oresnyik még az év vége előtt hadrendbe áll. Ez ellentmondott Valerij Geraszimov vezérkari főnök korábbi állításának, miszerint Moszkva már 2025-ben felszerelt egy dandárt ezekkel a rakétákkal.

Kritikus szakaszban a béketárgyalások

A telepítés időzítése különösen figyelemre méltó, mivel az Egyesült Államok vezette béketárgyalások éppen kritikus szakaszba értek. Donald Trump amerikai elnök vasárnap fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt floridai üdülőhelyén, ahol azt állította, hogy Kijev és Moszkva "közelebb van, mint valaha" a békés rendezéshez.

A felek között azonban továbbra is mély szakadék tátong olyan kulcskérdésekben, mint Oroszország maximalista követelései Ukrajna keleti, Donbasz nevű régiójával kapcsolatban, valamint az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű jövője.

A fegyverrendszer technikai jellemzői

Az Oresnyik – neve magyarul mogyorófát jelent – egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, amelyet az amerikai védelmi minisztérium az RS-26 Rubezs módosulataként azonosít. A Pentagon "kísérleti" fegyverként írja le, amely az orosz RS-26 interkontinentális ballisztikus rakétaprogramon alapul; ezt a programot a hivatalos állítások szerint 2018-ban felfüggesztették.

Nyugati szakértők szerint az Oresnyik az RS-26-ból származik egy gyorsítófokozat eltávolításával, ami csökkenti a hatótávolságát. Maga az RS-26 az RS-24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakéta rövidített változata, egy fokozattal kevesebbel.

A rakéta becsült hossza 15–18,5 méter, átmérője nagyjából 1,9 méter. Mobil szállító-indító járműre szerelik, hogy gyorsan telepíthető és nehezebben felderíthető legyen.

A belarusz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy az Oresnyik hatótávolsága eléri az 5000 kilométert, ami Európa nagy részét az orosz és belarusz indítóállások hatósugarába vonja. Az orosz állami média szerint a rakéta 11 perc alatt érhet el egy lengyelországi légibázist, és 17 perc alatt a NATO brüsszeli főhadiszállását. Ezek az állítások független forrásból egyelőre nem ellenőrizhetők.

Első bevetés Ukrajnában

Oroszország először 2024. november 21-én vetette be az Oresnyiket, amikor a kelet-ukrajnai Dnyipróban található PA Pivdenmas létesítményt támadta. A rakétát az Asztrahán megyei Kapusztyin Jar kiképzőbázisról indították, nagyjából 800 kilométerre a célponttól.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magas rangú ukrán tisztviselők szerint a rakéta robbanóanyag nélküli, "üres" robbanófejeket hordozott. Amerikai szakértők "drága módszernek" nevezték az ilyen bevetést, amely "nem okoz túl nagy pusztítást". Ugyanakkor az Oresnyik robbanófejei még inaktív töltettel is jelentős károkat okozhatnak a hiperszonikus sebességből adódó, hatalmas kinetikus energia miatt.

Műholdfelvételek csak minimális károkat mutattak a Pivdenmas épületeinek tetején és a közeli lakóövezetben. Szakértők megjegyezték, hogy a dnyiprói csapásnál tapasztalt pontosság nukleáris robbanófej célba juttatásához elegendő lenne, hagyományos robbanófej esetében azonban kevésbé hatékony.

Putyin "sikeres tesztként" írta le a támadást, amelyet figyelmeztetésnek szánt az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak, miközben azok azt fontolgatták, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket adnak Ukrajnának, amelyek képesek mélyen orosz területet is elérni. Moszkva a támadás előtt előzetesen értesítette Washingtont.

Nukleáris doktrína és biztonsági következmények

2024 decemberében, amikor Putyin biztonsági paktumot írt alá Lukasenkóval, kijelentette, hogy bár az Oresnyik-rendszerek feletti ellenőrzés Oroszországnál marad, Moszkva lehetővé teszi Minszk számára a célpontok kijelölését. Megjegyezte azt is, hogy ha a rakétákat Belaruszhoz közelebbi célpontok ellen vetik be, jóval nagyobb tömegű hasznos terhet hordozhatnak.

2024-ben a Kreml felülvizsgált nukleáris doktrínát tett közzé. Ebben rögzítik, hogy bármely ország Oroszország elleni hagyományos támadása, ha azt egy nukleáris hatalom támogatja, közös támadásnak minősül. A doktrína Belaruszt is kifejezetten az orosz nukleáris védőernyő alá helyezte.

Oroszország korábban már telepített taktikai nukleáris fegyvereket Belaruszba, amelynek területét 2022 februárjában felhasználta Ukrajna elleni, teljes körű inváziójának megindításához. Lukasenko elmondása szerint Minszknek jelenleg több tucat orosz taktikai nukleáris fegyver áll rendelkezésére.

Lukasenko kormányát a nyugati országok többször is szankciókkal sújtották az emberi jogok megsértése miatt, valamint azért, mert lehetővé tette Moszkva számára, hogy belarusz területet használjon fel Ukrajna teljes körű inváziójához.

Címkék:
egyesült államok, ukrajna, oroszország, fegyver, világ, brüsszel, donald trump, támadás, nukleáris energia, vlagyimir putyin, háború, volodimir zelenszkij, orosz-ukrán háború, nato, rakéta, belarusz, védelmi kiadások, béketárgyalás,