Fokozódik a nemzetközi feszültség: Irán terrorszervezetté nyilvánította az uniós országok hadseregeit

Pénzcentrum/MTI2026. február 1. 15:02

Irán vasárnap terrorszervezetté nyilvánította az európai országok hadseregeit, miután az Európai Unió hasonlóan járt el az iráni Forradalmi Gárdával szemben, amelyet a kormányellenes tiltakozó mozgalom elnyomásának összehangolásával vádol.

A tüntetések kezdete óta - amelyek során ezrek haltak meg - Iránra nemzetközi nyomás nehezedik. Az Egyesült Államok többször fenyegetett katonai beavatkozással, bár a felek nyilatkozataiból később úgy tűnt, hogy a diplomáciai utat választják.

"A Forradalmi Gárda terrorszervezetté minősítésével kapcsolatos ellenintézkedésekre vonatkozó törvény 7. cikke értelmében terrorszervezeteknek tekintjük az európai országok hadseregeit" - jelentette ki vasárnap Mohammed Bager Galibaf, az iráni parlament elnöke, annak a napnak a 47. évfordulóján, amelyen Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója visszatért Iránba.

Az 1979-ben Irán legfelsőbb vezetője által létrehozott forradalmi gárdát a hatalom ideológiai hadseregének tekintik. Rendkívül szervezett, és irányítja az iráni gazdaság jelentős területeit.

Egyelőre nem tudni, milyen következményei lesznek az iráni döntésnek. A szóban forgó törvényt 2019-ben fogadták el, az Egyesült Államok által hozott intézkedésekre reagálva.

Az Európai Unió csütörtökön hozta meg az intézkedést, követve az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália példáját, amelyek 2019-ben, 2024-ben, illetve 2025-ben döntöttek az iráni Forradalmi Gárda terrorszervezetté nyilvánításáról.

Az Egyesült Államok tucatnyi hadihajót, közöttük az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót - vonultatott fel a Perzsa(Arab)-öbölbe, Irán pedig vasárnap kezd tengerészeti hadgyakorlatot az Ormuzi-szorosban.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Maszúd Peszeskján iráni elnök szombaton viszont kijelentette, hogy sem Iránnak, sem az Egyesült Államoknak nem áll érdekében egy háború, és a diplomáciai megoldás mellett tette le a voksát. Egy magas rangú iráni vezető szerint sikerült "előrehaladást" elérni a Washingtonnal folytatandó "tárgyalások" érdekében.

Az iráni vezetés január eleje óta elnyomja a tüntetéseket, amelyek eleinte a magas árak miatt indultak, majd a hatalom ellen irányultak.

Az HRANA emberi jogi civil szervezet, amelynek az Egyesült Államokban van a székhelye, azt közölte, hogy a tüntetéseken 6713 ember halt meg, közöttük 137 gyermek. A szervezet további 17 ezer esetleges haláleset ügyében nyomoz.

Az iráni hatóságok elismerik, hogy ezren haltak meg a tüntetéseken, de azt állítják, hogy az áldozatok túlnyomó többsége a biztonsági erők tagja, illetve "terroristák" által meggyilkolt járókelő volt.

Címkék:
európai unió, egyesült államok, világ, konfliktus, terrorizmus, irán, hadsereg, háború, Közel-Kelet, katonai, diplomácia,