Bejelentette az ázsiai atomhatalom: nyílt háborúban állnak Afganisztánnal - durva következménye lehet

Pénzcentrum2026. február 27. 11:45

Pakisztán légicsapásokat hajtott végre több afgán tartományban, válaszul a táliboknak a vitatott közös határszakaszon indított támadására. A feszültség mostanra nyílt fegyveres konfliktussá szélesedett a két szomszédos ország között.

Pakisztáni tisztviselők tájékoztatása szerint a légierő az éjszaka folyamán lőszerraktárakat, katonai létesítményeket és fegyveres csoportok rejtekhelyeit támadta Afganisztán területén. Az afgán tálib kormány megerősítette a támadás tényét, közlésük szerint többek között Kabult, Kandahárt és Paktia tartományt is találat érte. Egy kabuli lakos arról számolt be, hogy tucatnál is több robbanást hallott, amelyet fegyverropogás követett, miközben vadászgépek húztak át a város felett.

Ataullah Tarar pakisztáni tájékoztatási miniszter közlése alapján a "precíziós légicsapások" során 133 tálib harcost likvidáltak, további kétszázat pedig megsebesítettek. Havadzsa Aszif védelmi miniszter az eddigi leghatározottabb hangnemet ütötte meg: "Türelmünk elfogyott. Mostantól nyílt szembenállásról van szó, döntő fellépés következik." Hozzátette, hogy az amerikai csapatok 2021-es kivonulása óta Afganisztán szerinte "India gyarmatává" vált. Azzal vádolta a tálibokat, hogy a világ minden tájáról terroristákat toboroztak, majd a terrorizmust Pakisztánba exportálták.

A tálibok részéről Zabihullah Mudzsáhid kormányszóvivő arról számolt be, hogy csapataik elfoglaltak egy pakisztáni katonai előőrsöt a határmenti Hoszt tartományban. Állítása szerint az akcióban tucatnyi pakisztáni katona esett el vagy sebesült meg, emellett jelentős mennyiségű hadifelszerelést zsákmányoltak. A veszteségekre vonatkozó adatokat péntek reggelig független forrásból nem erősítették meg.

A konfliktus kiéleződésének közvetlen előzménye, hogy csütörtökön afgán tálib harcosok támadták meg a vitatott Durand-vonal menti pakisztáni állásokat, a rajtaütés több halálos áldozatot követelt. A tálibok az akciót a korábbi pakisztáni légicsapások megtorlásának minősítették, utalva arra, hogy februárban Pakisztán kelet-afganisztáni célpontokat bombázott, ami állításuk szerint civil áldozatokkal is járt.

A feszültséget tovább fokozta a február 6-i iszlámábádi öngyilkos merénylet, amelyet egy síita mecsetben követtek el, és 31 ember életét követelte. Pakisztán állítása szerint bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy a támadást Afganisztánból irányították. A merénylet elkövetését a Tehrik-i-Talibán Pakisztán (TTP) és az Iszlám Állam helyi szervezete vállalta magára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Iszlámábád régóta vádolja az afgán tálib kormányt azzal, hogy logisztikai és műveleti támogatást nyújt a TTP-nek. Bár a szervezet hivatalosan különálló entitás, szoros szövetségesi viszonyt ápol az afgán tálibokkal. A pakisztáni vezetés szerint a TTP Afganisztán területéről, India megbízásából hajtja végre akcióit, ezt azonban a fegyveres csoport, valamint Kabul és Újdelhi egyaránt tagadja.

A két ország diplomáciai viszonya 2024 októbere óta különösen feszült, amikor a véres határösszecsapások során katonák, civilek és fegyveresek tucatjai vesztették életüket. A helyzet rendezésére a Katar közvetítésével létrejött tűzszünet és az isztambuli tárgyalások sem vezettek eredményre.

Pakisztán néhány hónapja Indiával is komoly konfliktusba került. Erről itt írtunk bővebben.

Címkék:
merénylet, világ, terrorizmus, india, hadsereg, geopolitika, háború, fegyveres konfliktus, pakisztán, tűzszünet, diplomácia,