Szokatlanul enyhe és száraz volt 2025 decembere Magyarországon, derül ki a HungaroMet Zrt. szerdán közzétett elemzéséből.
A jelenlegi díjköteles hálózat további felosztása, az újonnan átadott szakaszok beillesztése a rendszerbe, az utólagos és mobil fizetési lehetőség megteremtése, a HU-GO rendszer fejlesztése - többek között ezek szerepelnek az e-útdíjrendszer kapcsán az idei tervekben a Világgazdaság szerint.
A napilap pénteki számában Kibédi-Varga Lajosra, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivőjére hivatkozva azt írta: a szakemberek továbbra is folyamatosan gyűjtik a díjköteles elemi szakaszok további bontására vonatkozó észrevételeket, javaslatokat, amelyeket egy későbbi rendeletmódosítással építenek be a rendszerbe.
A lap emlékeztetett: a tavaly július elsején indult e-útdíjrendszer 2013 végéig mintegy 79 milliárd forintnyi bevételt hozott.
A Világgazdaság arról is beszámolt, hogy napirendre kerülhet a környezetvédelmi kategóriák felülvizsgálata, esetleges módosítása is.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








