Betiltják a Teslát Kaliforniában? Óriási bajban Elon Musk cége

Pénzcentrum2025. július 24. 10:17

Súlyos vádakkal néz szembe a Tesla Kaliforniában: a helyi hatóságok szerint a cég félrevezetően reklámozta önvezető technológiáját. A botrány akár a Tesla értékesítési engedélyébe is kerülhet az államban, az cég egyik legfontosabb piacán, írja a vezess.hu.

A Tesla újabb jogi csatába keveredett, ezúttal Kaliforniában. A helyi gépjárműhivatal (DMV) azzal vádolja a céget, hogy félrevezető módon reklámozta járművei önvezető képességeit, azt a benyomást keltve, mintha azok teljesen önálló közlekedésre lennének képesek. A hivatal szerint a Tesla ezzel tudatosan megtévesztette vásárlóit, miközben rendszere – az Autopilot – valójában folyamatos emberi felügyeletet igényel.

A vita gyökere még 2022-re nyúlik vissza, de a jogi eljárás most jutott fordulóponthoz. A Tesla kérelmét, miszerint ejtsék a vádakat, a bíróság 2025 júniusában elutasította. Így a vállalatnak részt kell vennie egy ötnapos meghallgatáson Oaklandben, mely július végén vette kezdetét. A DMV célja nem kevesebb, mint a Tesla értékesítési engedélyének felfüggesztése vagy akár visszavonása – ami komoly csapás lenne a cég számára Kaliforniában, ahol az elektromos autók piaca különösen meghatározó.

A Tesla védekezése szerint a kifogásolt reklámszövegek nem állítják, hogy a járművek teljesen autonóm módon működnének, sőt minden esetben figyelmeztetnek a vezetői felügyelet szükségességére. A cég jogászai azt is hangsúlyozzák, hogy ezek a kijelentések a jövőbeli fejlesztésekre vonatkoznak, nem pedig a jelenlegi technológiai szintre.

Miközben Kaliforniában az önvezető rendszer kommunikációja miatt pereskedik a Tesla, Miamiban egy másik ügyben is bíróság elé állnak: egy 2019-es halálos baleset kapcsán vizsgálják, hogy a szoftver hibája, vagy a figyelmetlen sofőr okozta-e a tragédiát. A tárgyaláson Mary „Missy” Cummings professzor is tanúskodott, aki szerint már maga az „Autopilot” elnevezés is félrevezető – túlzott bizalmat kelt a vezetőkben, akik azt hihetik, hogy autóik többre képesek, mint amit a technológia valójában tud.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Tesla közben továbbra is próbál terjeszkedni: engedélyt kért egy autonóm robotaxi-flotta működtetésére San Franciscóban. A verseny azonban itt is éles, hiszen a Google leányvállalata, a Waymo már jelen van hasonló szolgáltatással.

Címkék:
cég, autó, elektromos autó, egyesült államok, tesla, kereskedelem, Kalifornia,