Elképesztő iramban drágulnak az autók Magyarországon: keservesen a zsebébe nyúlhat, akinek most kocsi kell

Pénzcentrum2025. október 28. 11:31

Továbbra is élénk a forgalom a magyar használtautó-piacon, különösen az elektromos és hibrid meghajtású modellek iránt nő dinamikusan az érdeklődés – derül ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi jelentéséből.

A kínálatban még mindig a 10 millió forint alatti autók dominálnak, de látványosan nő a drágább modellek aránya is. A közös statisztikai sorozat célja, hogy pontos képet adjon a hazai piac szerkezetéről és az árak alakulásáról.

A meghirdetett járművek 87 százaléka 10 millió forint alatt volt elérhető.

  • 38,3 százalékuk 2,5 millió forint alatt,
  • 26,8 százalékuk 2,5–5 millió forint között,
  • 21,6 százalékuk 5–10 millió forint között,
  • míg 13,4 százalékuk 10 millió forint felett szerepelt a kínálatban.

Egy év alatt csökkent az olcsóbb autók aránya, miközben nőtt a magasabb értékű modelleké. A kínálati átlagár 2025 szeptemberében 5,6 millió forint volt, ami 3,7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor.

A Használtautó.hu kínálatában a legtöbb autó még mindig benzines (49,3%), ezt követik a dízelek (40,9%), míg a hibridek 4,1, az elektromosok 5,3 százalékot képviselnek.

A kereslet viszont mást mutat:

  • az elektromos autók iránti érdeklődés 37,5 százalékkal,
  • a hibrideké 23,1 százalékkal nőtt,
  • miközben a dízelek iránt 8,9 százalékkal,
  • a benzinesek iránt 3,4 százalékkal csökkent a kereslet.

A dízelautók átlagosan 220 ezer kilométert futottak, a benzinesek 155 ezret, vagyis a dízelek 41,9 százalékkal többet. Életkorban a benzinesek 13,9, a dízelek 12,2 évesek voltak.

A hibridek továbbra is a legdrágább kategóriát képviselik, szeptemberben 12,06 millió forintos átlagáron szerepeltek. Az elektromos autók ára 7,1 százalékkal, a hibrideké 0,3 százalékkal csökkent egy év alatt, a dízelek viszont 5,7 százalékkal drágábbak lettek a benzineseknél.

Swift a legolcsóbb, Audi A6 a legdrágább

A Használtautó.hu adatai szerint az Audi A6 a legdrágább, míg a Suzuki Swift a legolcsóbb modell a legnépszerűbb tízes listán.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Az A6 átlagára 7 millió forint,
  • a Swifté 1,6 millió forint.

Értékvesztés tekintetében évente: a benzinesek 6,9%, a dízelek 7,9%, az elektromosok 8%, a hibridek 6,3% körüli értéket veszítenek.

Minden további ezer kilométer nagyjából 0,2 százalékos árcsökkenést eredményez. Az újszerű állapotú autók átlagosan 25,4 százalékkal drágábbak, míg a sérültek akár 60 százalékkal olcsóbbak lehetnek.

Szeptemberben a legtöbb hirdetés Volkswagenhez (7000 felett) kapcsolódott, ezt követte a BMW (6400), majd a Ford és Opel (egyaránt 6000 körül). A lista végén a Kia állt, mintegy 2500 hirdetéssel.

A legfiatalabb autók a Kia modelljei voltak (átlagosan 10 évesek), míg a Renault, Opel és Volkswagen típusok 12,7–13,8 év közötti átlagéletkort mutattak. A prémium szegmens (Mercedes, BMW, Audi) hirdetései továbbra is kiemelkedő átlagáron szerepeltek, az Opel és Renault modellek kínálati ára viszont jellemzően 3 millió forint alatt mozgott.

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címkék:
autó, benzin, dízel, árak, audi, ksh, elektromos autó, használt autó, volkswagen, bmw, hibrid, suzuki, ford, autópiac, használtautó-piac,