-3 °C Budapest

Kötelezőt váltott? Még ne dőljön hátra!

Pénzcentrum
2008. december 18. 10:15

Az előző évek tapasztalatai alapján a gépjármű-tulajdonosok mintegy 10-15 százaléka - bár december elsejéig felmondta - csak december második felében köti meg új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Nem csak nekik érdemes azonban még odafigyelniük a december végi határidő betartására: a már szerződésüket megkötőknek is érdemes egy perc erejéig átgondolniuk, nem érheti-e őket kellemetlen meglepetés. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) segítségével vegyük sorra a legfontosabb szempontokat.

Új szerződés december 31-ig

Akiknek a váltásban alkuszok segítettek, azok általában egyidejűleg intézkedtek már az új szerződés megkötéséről is. Mégis körülbelül 80-85 ezer ügyfél még nem rendelkezik új szerződéssel. Ennek több oka is lehet:

• az autós - akár az online díjszámítást is elvégezve - úgy döntött, hogy maga végzi el a biztosítóváltást. Ebben az esetben a régi szerződés felmondása időben nem kapcsolódik össze az új biztosítóval történő kapcsolatfelvétellel,

• mások ugyan alkuszt vesznek igénybe, ám mivel az utolsó napon léptek, már csak közvetlenül a biztosítónál tudták intézni a szerződésük felmondását,

• a flották esetében sok esetben még december közepén is zajlik a biztosítók egyedi ajánlatainak versenyeztetése.

Mindnyájukra vonatkozó szigorú szabály, hogy az új biztosítási szerződést december 31-ig meg kell kötni. Aki alkuszon keresztül köti meg a szerződését, győződjön meg róla, hogy az aláírt alkuszi megbízása valóban eljutott-e az alkuszhoz, aki ennek hiányában nem tud intézkedni a szerződés megkötésének érdekében.

Az első díj befizetéséhez kapcsolódó problémák

Akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, az autós felelőssége, hogy az első díjat a biztosítási kötvényben feltüntetett határidőig befizesse. Ennek 30 napon túli elmulasztása esetén az autós érvényes biztosítás nélkül marad, ami baleset okozásakor akár egész életre szóló eladósodást is eredményezhet! Ezért fontos az is, hogy bármilyen módon is történt meg a díj befizetése, arról igazolást kell kérni a biztosítótól!

Előfordul, hogy az év végi átkötések kapcsán felmerülő ügyhátralék miatt a biztosítók 30 vagy akár 60 napos díjhalasztásban állapodnak meg az üzembentartóval, amely alapján a biztosító kockázatviselésének január 1-jei megkezdődése mellett az üzembentartó haladékot kap a biztosítás első díjának befizetésére. Ennek a körülménynek azonban egyértelműen ki kell derülnie a biztosítási szerződésből (kötvény) vagy a biztosító által kiállított igazolásból, amelyeket ezért feltétlenül célszerű részletesen áttanulmányozni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A biztosítás érvényességének igazolására közúti ellenőrzés során a vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a befizetést igazoló csekk feladóvevénye vagy a biztosító által kiállított bizonylat szolgál. Ebből az következik, hogy sem a biztosítási ajánlat, sem a banki átutalásról szóló igazolás önmagában nem alkalmas a biztosítási szerződés megkötésének igazolására.

Ezért aztán különösen azoknak kell odafigyelniük, akik biztosítási szerződésüket az Interneten kötötték, hogy januárban megfelelő befizetési igazolást kapjanak biztosítójuktól. Így lehet a legbiztosabban elkerülni azt a kellemetlen helyzetet, amelybe idén február elején - a biztosítók elhúzódó adatfeldolgozása miatt - autósok ezrei kerültek.

További probléma lehet a kiszámlázott első díj összege. Az új bonus-malus besorolást az is befolyásolja, hogy az autós december végéig okoz-e balesetet vagy sem. Ezért a biztosítók csak januárban kezdik meg a kártörténeti igazolások bekérését. A kiszámlázáskor több biztosító sem veszi figyelembe az ügyfél által megadott besorolást, hanem automatikusan az A0 fokozatnak megfelelő összeget fogja számlázni.

Ez persze sokszor okoz jelentős kellemetlenséget: egy B10-es fokozatba tartozó ügyfél például kénytelen a kétszeresét fizetni a kalkulált díjnak. A megfelelő kedvezmény ugyan a következő számlában jóváírásra kerül, de ez az eljárás nem segíti elő az ügyfelek elégedettségét.

Nem hagyható figyelmen kívül az adminisztrációs hiba lehetősége, és számolni kell azzal is, hogy a biztosítónak nem sikerül bekérnie az ügyfél kártörténeti igazolását. "Akik alkuszon keresztül intézték az új szerződésüket, a problémák megoldásában számíthatnak az alkuszok segítségére - mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.

"Az alkuszok ugyanis a határidők betartatásán kívül szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában. Ha pedig kiderül, hogy nem a biztosító, hanem az alkusz tévedett, az esetek többségében vállalt árgarancia értelmében magára vállalja a kalkuláltnál magasabb díj különbözetének kifizetését."

A fenti problémákból fakadó bosszúságot és kellemetlenséget ugyanakkor kis odafigyeléssel azok is elkerülhetik, akik a biztosításváltás folyamatát maguk intézték.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 18. 10:29