Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Ideje korán árulják a hazai diszkontok a tavaszi virághagymákat: szakértő árulta el, miért nem szabad megvenni
Január van, mínuszok, hó és ónos eső, mégis a szupermarketekbe sorra érkeznek a tavaszi növények és virághagymák. A hazai szakemberek szerint ez korai és kockázatos. Utánajártunk, érdemes-e most vásárolni, és mire figyelj, ha élő növényt viszel haza.
Hiába írunk januárt, kint röpködnek a mínuszok, a hazai élelmiszer-áruházak már most megkezdték a tavaszi növények árusítását – jóval a megfelelő időszak előtt. Rendben van ez így? A kérdést a minap az „Egy Kertész Kertje Pilisszentkereszten” blog szerzője, Szomorú Miklós is feltette. A szakember mindenkit óva int a mostani vásárlástól: „Ne vegyetek most semmit! A jövő héten –10 és –18 fok közötti fagyok várhatók. Mit kezdtek a gyökércsomagolt növényekkel március végéig, az ideális ültetési időszakig? Tönkre fognak menni.” – írta.
Posztjában arra is felhívta a figyelmet, hogy az áruházakban a növényeket gyakran rendkívül kedvezőtlen körülmények között tárolják. Ez nem feltétlenül gondatlanság kérdése: sok esetben sem elegendő idő, sem megfelelő szakképzettség nem áll rendelkezésre ahhoz, hogy a dolgozók szakszerűen gondozzák ezeket a növényeket. Előfordul, hogy napokig sötétben, hűtőpultok előtt állnak.
A poszt alatti hozzászólásokban többen azt is kifogásolják, hogy a diszkontáruházakban árult élő, cserepes növényeket gyakran egyáltalán nem öntözik. „Pár napig még jól vannak, aztán fonnyadni kezdenek, kiszárad a földjük, végül elszáradnak” – írják. Véleményük szerint ez hatalmas felelőtlenség és egyben súlyos pazarlás.
A témával kapcsolatban a HelloVidék Kósa Dániel kertészmérnököt is megkérdezte arról, mire érdemes odafigyelni, ha szupermarketben vásárolunk élő növényt, hagymát vagy vetőmagot:
A szupermarketekben kapható növények valóban nem mindig a legjobb minőségűek
Kósa Dániel szerint ennek oka elsősorban a profitmaximalizálás, ami alacsonyabb árakat, de gyakran gyengébb minőséget eredményez. Ennek ellenére az is előfordulhat, hogy szép fákat, cserjéket vagy jó minőségű hagymákat találunk ezekben az üzletekben.
„A vetőmagok és a hagymák megvásárlása általában kisebb kockázatot jelent, mint a cserepes vagy gyökércsomagolt növények beszerzése. Fontos tudni, hogy az áruházakban sokszor nincs lehetőség a növények megfelelő gondozására: a raktárhelyiségek gyakran sötétek, kevés a természetes fény, és az öntözés sem mindig megfelelő. Sok esetben sem a szakértelem, sem az infrastruktúra nem adott az optimális tartási körülményekhez” – tette hozzá.
Ha azonban a fagyok előtt már megvásároltuk a növényt, nincs ok aggodalomra: megfelelő gondoskodással életben tarthatjuk őket a kiültetésig. Örökzöld, lombhullató vagy évelő növény esetében célszerű világos, hűvös helyre tenni a növényt, és időnként öntözni, ügyelve arra, hogy a gyökér ne száradjon ki. Ez a tanács egyaránt érvényes a konténeres és a szabadgyökeres növényekre.
Vásárlás előtt mindenképpen vizsgáljuk meg a növényt: ellenőrizzük, hogy a hajtások épek-e, a levelek nem betegek vagy elszíneződöttek-e. Csak egészséges, jó állapotú növényt vigyünk haza.
Érdemes most virághagymákat venni?
Ahogy Kósa Dániel a HelloVidéknek elmondta, a tavasszal virágzó virághagymák optimális ültetési ideje már lejárt: ezeket legjobb szeptember–októberben elültetni. Természetesen később is lehet ültetni, ha nem fagyott a föld, ám ilyenkor a virágzásuk és díszítőértékük jóval elmarad a megszokottól.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ősszel virágzó hagymáknak sincs még itt az ültetési ideje, ezeket majd márciusban célszerű a helyükre ültetni.
Mikor kerüljenek ki az első növények?
Kósa Dániel szerint ez attól függ, milyen növényekről van szó. A szobanövényeket – például a leandereket, yuccákat – csak a kései fagyok elmúltával érdemes kivinni a szabadba. Azok a növények viszont, amelyek dézsában vannak, de nem fagyérzékenyek, nyugodtan teleltethetők egy szélvédett teraszon.
„Akinek bambusza van, annak sem kell tartania a hidegtől, ezek nyugodtan maradhatnak kint, a konténereket viszont érdemes takarni” – tette hozzá a szakember.
Amennyiben ültetni szeretnénk, érdemes megvárni, amíg a talaj felenged, és már lehet ásni. Ezután a gyökércsomagolt, szabadgyökerű és a konténeres növényeket is nyugodtan kiültethetjük.
Végezetül van még egy komoly probléma az élelmiszerboltokban árult növényekkel
Szomorú Miklós szerint az egyik legnagyobb gond, hogy az élelmiszer-üzletekben a növényeket gyakran pontos megnevezés nélkül árusítják. Ez komoly probléma, hiszen a vásárló nem tudhatja, mekkora lesz az adott növény kifejlett korában: egy kis cserepes örökzöldből akár egy méteres bokor vagy tízméteres fa is lehet.
Az olyan megjelölések, mint az „évelő mix” vagy az „örökzöld mix”, szakmailag elfogadhatatlanok. Megdöbbentő, hogy ezt a gyakorlatot a hatóságok is engedélyezik – mintha az élelmiszereken sem lenne feltüntetve semmilyen információ, csupán egy fehér dobozon annyi állna: „ez”.
A tanulság egyértelmű: legyünk tudatos vásárlók. Növényeket kertészetekben és termelőknél vásároljunk, és csak akkor, amikor valóban itt az ideje – tavasszal.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







