1 °C Budapest

Nyugdíjcsavar Orbánéktól: fordul a kocka

Pénzcentrum
2010. december 7. 15:02

A parlament honlapján megjelent egy politikai nyilatkozat, amit Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János írt alá. A nyilatkozat a magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről szól, és a mindössze egy oldalas beadványban 5 kiemelt vállalás van, ami nagyrészt nem jelent újdonságot. Ezek közül viszont a legfontosabb, hogy teljes adómentességet ígérnek a hozamukat készpénzben felvevő visszalépő tagoknak, miközben jelenlegi ismereteink alapján a személyi jövedelemadót meg kellene utána fizetni.

A garanciavállalások között nagyobb részben olyan tételek hangzanak el, amit már eddig is tudhattunk, viszont az újdonság, hogy a hozamot adómentesen vehetnék ki azok a tagok, akik 2011 januárig visszaléptek az állami pillérbe. Két érdekesség is van ezzel kapcsolatban: egyrészt hozamokról és nem reálhozamokról van szó, másrészt adómentességről tesznek említést, miközben eddig azt hittük, hogy szja köteles a reálhozam.

Mint ismert, korábban Selmeczi Gabriella azt mondta, hogy adómentesen lehet felvenni a visszalépőknek a reálhozamokat, jogászok viszont arra figyelmeztettek, hogy a jövedelem szja köteles. Később egy olyan módosító indítvány került beadásra, ami biztosítja, hogy az ehót nem kell megfizetni a jövedelem után, viszont az szja-t egyelőre meg kellene fizetni.

Százezer felett az elutasított nyugdíjkérelmek száma - Kattints!

A politikai nyilatkozat nem törvényi erejű, viszont mivel ismerjük az aláírókat, ezért úgy lehet gondolni, hogy olyan módosítás kerül a visszalépést szabályozó törvénybe, ami adómentes reálhozamot biztosít az embereknek. Sőt akár azt is kiolvashatnánk a szövegből, hogy a hozamokat felvehetik a tagok adómentesen.

Vállalások:

- garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe
átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak ;
- garantálni kell az állami rendszerbe átlépőknek az egyéni számlára történő befizetések
értékállóságát;
- garantálni kell a kötelező magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe átlépők
veszteségeinek jóváírását;
- garantálni kell az állami rendszerbe átlépők esetleges hozamának adómentességét, ha
2011. január 31-ig átléptek és hozamukat kivették ;
- ki kell vizsgálni a magánnyugdíj-pénztári tagok befizetéseivel való gazdálkodás
körülményeit.

A miniszterelnök szóvivője is megerősítette

Adómentes lesz az állami nyugdíjrendszerbe való áttérésnél a pozitív reálhozam (azaz az infláció mértékénél nagyobb hozam) felvétele készpénzben, illetve átvitele önkéntes nyugdíjpénztárhoz - közölte a miniszterelnök szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a kormányfő két fideszes képviselőtársával közösen politikai nyilatkozattervezetet terjesztett a Ház elé a kötelező magán-nyugdíjpénztárak tagjainak védelméről.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szijjártó Péter hozzátette: ennek a döntésnek a jogtechnikai következményeit a Nemzetgazdasági Minisztériumnál készülő törvényjavaslat fogja rendezni. A nyilatkozattervezet rögzíti azokat a célokat, amelyeket a nyugdíjvédelmi akció, illetve törvénycsomag céljaként tűztek ki, tehát azt, hogy mindenki jól járjon, mindenkinek biztosítsák annak a lehetőségét, hogy áttérjen az állami nyugdíjrendszerbe, ezáltal biztonságba tudja helyezni mindenki a nyugdíját - írja az MTI.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 11:34