Nem állnak le a szupergazdagok: úgy kapkodták tavaly a Hermés luxuscikkeit, mint a cukrot
Jó évet zárt a Hermés luxuscikk-gyártó tavaly, a cég bevétele 21 százalékkal, 13,4 milliárd euróra emelkedett a legfrissebb adatok szerint.
Jó évet zárt a Hermés luxuscikk-gyártó tavaly, a cég bevétele 21 százalékkal, 13,4 milliárd euróra emelkedett a legfrissebb adatok szerint.
Reneszánszát éli az elképzelés, miszerint egy gyűrű akkor igazán értékes, ha gyémántkő van benne. Csakhogy ez nem így van, hisz a drágakő már nem annyira drága, mint korábban volt.
Durva drágulást hozott az elmúlt néhány év a játékok piacán, ami már a kereslet csökkenését is magával hozta az egyébként válságállóbb szektorban.
2023 novemberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6%-kal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest.
71,5 százalékot veszített az értékéből az X, mióta Elon Musk 2022 októberében felvásárolta.
A GFM szerint az ügylettel keletkező bevételt az állam a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozásához fogja felhasználni.
Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6%, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6%-kal mérséklődtek.
Új rekordot ért el az Oroszországból Kínába szállított földgáz napi mennyisége.
Egy második Azahriah-koncertet is meghirdettek a Puskásba, mert az elsőre néhány óra leforgása alatt majdnem az összes jegyet elkapkodták.
Vajon hogyan is tudjuk megőrizni a házunk értékét? Erre kereste most a választ a HelloVidék.
2023 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3%-kal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest.
Bár a jegy- és bérletvásárlás ma már rengeteg módon történhet, továbbra is rengetegen bliccelnek, ezzel súlyos tízmilliókhoz juttatva a közlekedési szolgáltatókat.
Folyamatosan jelennek meg a felszámolás alatt álló cégek vagyonának értékesítésére létrehozott oldalon a Dunaferr ingatlanjaira és céges érdekeltségeire kiírt aukciók.
A Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, és az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné.
Az ipari termelői árak 2023 júniusában az egy évvel korábbihoz képest 6,4%-kal emelkedtek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,3%-kal csökkentek.
A trafiktörvény óta a korábbi 43 ezer dohányárusító hely helyett ma mindössze 5848 trafik üzemel országszerte, de munkaerőre még így is égető szükség van.
A különleges, nyüzsgő helyszín miatt az angol nyelvtudás alapvető elvárás, de minden más tekintetben meglehetősen barátságosak az elvárások.
Az április elejétől elindított értékesítés óta az Adria InterCity-re a helyüket már közel kilencezren foglalták le.
A Vígszínház elmondása szerintaz utóbbi hetekben több néző is hamisított jegyekkel érkezett az előadásokra. Ezeket Facebook-csoportokban árulják az elkövetők.
Az ipari termelői árak 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest 15,9%-kal növekedtek, az előző hónaphoz viszonyítva 2,0%-kal csökkentek.