hosszú távú, következetes befektetés az egyik leghatékonyabb módja a hozamok maximalizálásának.
Reneszánszát éli az elképzelés, miszerint egy gyűrű akkor igazán értékes, ha gyémántkő van benne. Csakhogy ez nem így van, hiszen e drágakő nem annyira értékálló, sőt, jelenleg nem is olyan drága, mint pár éve volt. Ráadásul a gyémánt körüli hajcihő csak egy brutálisan jól sikerült médiakampány eredménye.
„Sajnálattal mondom ezt, de mostanában kevésbé tekinthető a gyémánt jó befektetésnek. Pontosabban fogalmazva: vannak olyanok, amikbe érdemes pénzt fektetni – ilyenek a színes gyémántok –, de a sztenderd, mindennapi (kerek briliánsok, átlagos méretezéssel, jó csiszolással, színnel és tisztasággal) kövek nem tartják stabilan az értéküket” – közölte a Pénzcentrum megkeresésére Bányai Milán, gyémántbrker. A szakembert azután kerestük meg, hogy az elmúlt időszakban reneszánszát éli az az elképzelés a házasulók körében, hogy ha valaki igazán értékes ékszert szeretne vásárolni, akkor azon gyémántberakásnak kell lennie. Csakhogy ez nem igaz, a gyémánt értéke ugyanis ma már egyáltalán nem olyan kimagasló, mint ahogyan az a köztudatban él.
Beesett a drágakő eladás, hát gyorsan bepörgették
Azaz a gyémántok körüli „felhajtás” csak egy jól célzott marketingfogásnak tudható be, melynek gyökerei egészen a nagy gazdasági világválság idejére vezetnek vissza. Az 1930-as évek elején az amerikai családoknak nem nagyon fért bele, hogy gyémántgyűrűket vásároljanak, emiatt a drágakő piaci ára rohamosan csökkenni kezdett.
A londoni székhelyű De Beers vállalat, mely ekkoriban a globális gyémántkereskedelem oroszlánrészét tudhatta magáénak, ugyanakkor ezt nem hagyta annyiban, és óriási kampányt indított, mely alapjaiban változtatta meg az addigi ékszervásárlási szokásokat.
Az újságokat konkrétan ellepték az olyan tartalmak, melyek a gyémánt és a szerelem közti kapcsolatot hangsúlyozták. Ebben természetesen a korabeli bulvárnak is hatalmas szerepe volt, hiszen amennyiben két híresség összeházasodott, akkor a legfőbb téma nem volt más, mint hogy a feleség gyűrűjében mekkora a gyémánt. A gyémánt-lázra még a színésznők – pontosabban a mozidívák – is rákaptak, a brutális médiafelhajtásnak köszönhetően gyémántgyűrűket kezdtek viselni a rajongóik előtt.
Mindeközben persze a De Beers ügynöksége sem tétlenkedett, aktívan koordinálta a lapokat, még külön eligazítást is tartottak a vezető kiadványok szerzőinek, hogy mégis mit kell feltétlenül tudniuk a gyémántokról. Ezen felül egy reklámszlogent is elterjesztettek, mely szerint a gyémánt örökre szól, illetve minden felületen hangsúlyozták, hogy az illem megköveteli, hogy a leendő férj az eljegyzési gyűrűre a havi fizetésének legalább a kétszeresét költse el.
A kiváló marketing kampánynak aztán meg is lett az eredménye: míg 1939-ben a gyémánteladások Amerikában 23 millió dollárra rúgtak, addig 1979-re a mutató már 2,1 milliárd dollárra rúgott.
Kimúlt a kampány, esik az árfolyam
Csakhogy mindez ma már kevésnek bizonyul, főleg ha a Bányai Milán által elmondottakat vesszük alapul. Szerinte ugyanis, ha veszünk egy gyémántot/gyémánt ékszert egy kiskereskedőnél, amit ha 1 év múlva vissza visz hozzá, akkor sokkal kevesebbért fogják beszámítani neki.
A gyémántnak ugyanis van egy világpiaci ára, és senkinek nem éri meg ugyanannyiért visszavásárolni, mint amit a beszállítójától kapna ugyanazért
– mondta a gyémántbróker. Azaz a gyémántoknak nincs olyan erős másodlagos piaca, mint mondjuk az aranynak, ráadásul a gyémántpiacot sokkal kevesebben is ismerik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy biztos, recesszió idején, aki biztos kezekben szeretné tudni a pénzét, annak nem a gyémánt fog eszébe jutni. A drágakő árfolyama ugyanis 2022 márciusa óta gyakorlatilag a földbe állt, így az akkori nagyjából 158 dolláros karátonkénti ár mára 109 dollárra csökkent le. S hogy mi áll az árfolyamesés hátterében?
Ahhoz, hogy megértsük a gyémántpiac jelenlegi brutális esését, vissza kell kanyarodnunk a Covid-járvány időszakára. A pandémia alatt ugyanis pont ellentétes folyamatok zajlottak, és hatalmas növekedést ért el a piac
– mondta Bányai Milán, majd kitért a megtáltosodás okaira is. Kifejtette, hogy az egyrészt az akkori termelés bezuhanásának volt köszönhető, amit a korlátozások bevezetése okozott. Továbbá a szállítmányozási akadályok miatt a kitermelt nyers gyémántok csak akadozva, késéssel jutottak el a piacra és ezáltal a készletek szépen lassan kiürültek. Végül hozzájárult az árfolyamnövekedéshez az is, hogy az emberek otthon ültek, a megtakarított pénzüket nem tudták élményekre költeni, ezáltal jelentősen beindult az e-kereskedelem, vele együtt pedig a luxus termékek, azon belül pedig a gyémánt ékszerek iránti kereslet.
Ugyanakkor a korona járvány alatti elképesztő növekedés – mint az utólag látható – csak egy átmeneti, eltorzult világ szüleménye volt. A gyémántpiac azóta próbálja helyreigazítani magát, de vannak olyan hátrányos tényezők, amik inkább a további árfolyamesést okozzák. A gyémántbróker szerint ilyen
- az elszabadult infláció és a vele együtt járó elképesztő kamatemelések, amik egyáltalán nem segítik a luxustermékek iránti kereslet növekedését;
- egyre nagyobb teret nyernek a laborban tenyésztett gyémántok, amik bár a gyémántpiacból nem hasítanak ki nagy szeletet, de mindenképp hatással vannak az összképre.
Inkább iPhone-ra költünk, mint gyémántra
A fentiek alapján felmerülhet a kérdés, hogy bár a gyémántpiac jelenleg „haldoklik”, azért számítani lehet-e valamikor egy gyors visszapattanásra? Nos, Bányai Milán erre nem igazán számít, szerinte ugyanis amíg a kamatok ilyen magasak, addig nem valószínű, hogy érdemi változás fog bekövetkezni az árfolyamban. Hiszen a legnagyobb súllyal bíró amerikai gyémántpiac nem ezt a trendet mutatja, ott már jóideje egy gazdasági stagnálás/lassulás folyamatai láthatók.
Mindezeken felül azt sem szabad elfelejteni, hogy vannak további olyan folyamatok is a háttérben, amik a fentiekben részletezett okoktól teljesen függetlenek. Ez pedig nem más, mint hogy a fiatalok többsége már nem rajong úgy a gyémánt ékszerekért, mint régebben. Inkább a technológiai szektor térnyerése érezteti körükben a hatását, vagyis a mai emberek inkább egy iPhone-ra költenek, semmint egy olyan luxuscikkre, mint a gyémánt.
„Reménykedni ugyanakkor lehet abban, hogy ha a kamatok csökkenek, a recesszió után pedig növekedésnek indulunk, a mesterséges gyémántokba vetett hit pedig elillan, akkor a gyémántpiac növekedésnek indul” – összegzett a szakember.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








