Kegyetlen árvíz pusztított Magyarországon: halálos áldozatokat is szedett a villámáradás
Kérik, hogy figyeljék a rendőrség, a Katasztrófavédelem és az önkormányzat hivatalos tájékoztatási csatornáit a következő időszak feladatairól.
Kérik, hogy figyeljék a rendőrség, a Katasztrófavédelem és az önkormányzat hivatalos tájékoztatási csatornáit a következő időszak feladatairól.
Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen.
A támogatást a leszakadó helyzetben lévő lakosaik közösségi és egyéni társadalmi integrációjára fordítják. A programot a Kék Madár Jóléti Alapítvánnyal együttműködve valósítják meg.
Borús képet festenek a 2022. évi önkormányzati adatfelvételek, aggódnak a helyi vezetők.
A törvénymódosításnak köszönhetően a kisvállalkozások számára egyszerűsödik a helyi iparűzési adó.
A jó idő beköszöntével megszaporodnak a kerti munkák, előkerülnek a fűnyírók, fűkaszák, illetve más olyan szerszámok is. Mikor nem ajánlott használni ezeket?
A napközis táborok átlagára 40 ezer forint környékén lesz, az "ottalvósoké" pedig legalább 70 ezer forint: ezt az összeget egyre kevesebb család tudja kigazdálkodni.
Bár felmerült, hogy az önkormányzat eladná a létesítményt, előrelépés nem történt.
Jövőre június 9-én lesznek az önkormányzati választások, valamint az európai döntéshozói voksolás is.
Bár több kerülteben már bevezették a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kialakítását, azonban közel nem biztos, hogy ez jogszerű.
Lassan, de biztosan vége az idei a fűtési szezonnak. A HelloVidék most azzal a kérdéssel kereste meg a megyei jogú városokat, hogy érdemes volt-e hónapokra bezárni a könyvtárakat, színházakat és múzeumokat? Mennyit tudtak így spórolni?
A rezsiválság azonban sok magyart arra kényszerített, hogy a rezsiemelt gáz helyett alternatív fűtési módokra, ezzel viszont veszélyeztethetik az egészségüket.
Új fix traffipaxok és Trafiboxok jelennek meg hamarosan Budapest utcáin.
Panaszkodó szomszédok miatt kell lebontani két lakótelepi focipályát is Cegléden. Most kiderült, hogy egyszerűen elnézték a zajhatárt a szakvéleményben.
Távozik és érkezik itt mindenféle ember, egyre száll a sok-sok gépmadár. Na de adózni kell-e majd minden utazás után?
A földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes az egyes intézmények. A regisztrált intézmények kiadásai így az év végéig kiszámíthatóan alakulnak a villamos energia ellátásban.
Szombattól visszavonásig tűzgyújtási tilalom lép életbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, belterületen is tilos lesz égetni, hacsak az önkormányzat másképp nem rendelkezik.
Komoly fejlesztések érkezhetnének az elmaradottabb vidékekre, de ehhez a települések vezetőitől is több együttműködést várnak.
Pápa polgármestere szerint itt az idő, hogy a leszármazottakra háruljon a költségek oroszlánrésze.
Erősítik a kizárólagos lakossági parkolást Ferencvárosban, érdemes odafigyelni az áthaladó autósoknak.