Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések - közölte a város önkormányzata.
A közlemény szerint a Várhegy és a Magas-hegy környezetét érintette a beruházás, és a pályázati program keretében folytatódott a Sátoraljaújhelyi vár egy évtizede zajló feltárása, a feltárt falmaradványok konzerválása és állagmegóvása.
A Várhegyen, az egykori újhelyi vár területén megépült a látogatóközpont, melyben huszonegyedik századi technológia segítségével idézik meg virtuálisan a korai középkor várát és udvartartását. A vár és a város történetét egy, interaktív kalandjátékok mintájára készült virtuális játéktéren keresztül ismerhetik meg a fiatalok.
A Magas-hegy lábánál megépült ökoturisztikai látogatóközpontban Csodálatos Zemplén - velünk élő természet címmel nyílt kiállítás, amely a zempléni táj növény- és állatvilágát mutatja be. A Zemplén Kalandpark középső állomásán játszóteret, gyermekmegőrzőt, szabadtéri edzőteret, napozóteraszt valamint öt filagóriát alakítottak ki.
A sportcentrumban táblagépek bérelhetők, melyek segítenek eligazodni Sátoraljaújhely és környéke túraútvonalain és tanösvényein, emellett az eszközzel várostörténeti sétára is indulhatnak a vendégek. A Zemplén legmagasabb pontján, a Magas-hegy tetején megépült az úgynevezett Gombabüfé, emellett kiépítették a hegytetőre vezető víz- és szennyvízrendszert is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







