Több településen vízkorlátozás lépett életbe: ezzel a módszerrel ingyen locsolhatod a kerted
A napokban vízkorlátozásokat vezettek be több Pest megyei településen is.
A napokban vízkorlátozásokat vezettek be több Pest megyei településen is.
Szinte senki sem tud arról, hogy 6 évente kötelezően felül kell vizsgálni otthonunk elektromos hálózatát. A szakik szerint a biztonságunk érdekében is fontos az átvizsgálás.
Idén nyáron is rengeteg magyar tölti a horvát tengerparton a szabadságát. Közülük sokan horgászfelszerelést is visznek magukkal a kiruccanásra.
Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon, 2020-ban először értek el ezermilliárd forint feletti összesített forgalmat a webshopok.
Erre feltétlenül figyelj, különben nagyon megütheted a bokád.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára.
Sokba fájt a figyelmetlenség a Pénzcentrum egyik olvasójának, akit megbüntetett a GreenGo. A cég szerint ők mindig felhívják a figyelmet a fotózásra, és a kötbérre is.
A GVH vizsgálata alapján a Vargapeptide családba tartozó ún. Proinzulin C-peptid kozmetikumok valótlanságokat állítottak reklámozásuk során, ment is a bírság.
Javában zajlik a tavaszi lomtalanítás a fővárosban. Érdemes figyelmesen elolvasni az FKF tájékoztatóját, mert aki hibázik, azt akár 150 ezerre is büntethetik.
Bár a rendelkezés alapján a hivatal most már bírságot is kiszabhat azokra, akik semmibe veszik a felszólító leveleket, a cél nem a pénzszerzés, hanem hogy a falu képe rendezettebb legyen.
Békésben éves szinten 100-110 közlekedési tábla tűnik el.
A HelloVidék a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. segítségével szedte össze az aktuális statisztikákat, és mutatjuk azt is, milyen változások történtek idén a Balatoni és a Behúzós Horgászrend formai és tartalmi kialakításában.
Hol érdemes idén medvehagymát gyűjteni? Lássuk, merre érdemes indulni, ha gyűjtésre adjuk a fejünket!
10,5 milliós bírságot szabtak ki.
A történtek ellenére sem engedték el a 15 ezres csekket.
A jogszabályok mindenkire vonatkoznak.
Bár a Tisza-tónál horgászók többsége becsületes és felelősségteljes, mégis emelkedett tavaly a hanyag pecások után elszállítandó hulladék mennyisége. Nem csoda tehát, hogy az idei évtől már szigorúbb szabályok vonatkoznak a szemetelőkre.
Egyre többen tévednek pályamatrica-vásárláskor: rontják el a rendszámukat például a rendszerben.
Ellenőr úr, kérem, se pénzem, se buszjegyem És ellenőr úr, kérem, lejárt a bérletem És ellenőr úr, kérem, elhagyott a kedvesem