Hétmilliárdos csalás Budapesten: lecsapott a NAV, sok év börtön néz ki a bűnszervezetnek
A csoport támogatások jogtalan igénybevételével, fiktív számlázással és csalárd hitelügyletekkel összesen csaknem 7 milliárd forint kárt okozott.
A csoport támogatások jogtalan igénybevételével, fiktív számlázással és csalárd hitelügyletekkel összesen csaknem 7 milliárd forint kárt okozott.
Jonathan Barnett futballügynök ellen újabb bizonyítékok kerültek elő: a legfrissebb bírósági iratok szerint egy céges e-mailben "rabszolgának" nevezte állítólagos áldozatát.
Egy tíz évvel ezelőtt megosztott filmes jelenet hátborzongató párhuzamba került a Morrison’s 2-ben történt halálos verekedéssel.
A 25 éves férfi halálát nem a betonba csapódás vagy az ütés közvetlen hatása, hanem az első nyakcsigolya törése és az agy vérellátását biztosító ér megszakadása okozta.
Letartóztatást kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség azon 28 éves férfi ellen, aki egy budapesti szórakozóhelyen két ütéssel halálosan bántalmazott egy 25 éves férfit.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombat este a Morrison's 2 nevű szórakozóhelyen életét vesztette egy 25 éves férfi.
55 millió forint értékben találtak kábítószert a fővárosi rendőrök annál a dílernél, akitől egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is vásárolt – mindkettőt elfogták.
A sikeres elterelést teljesítő drogfogyasztókra egyre gyakrabban hárítják át a bűnügyi költségeket, amelyek átlagosan negyedmillió forint feletti összeget jelentenek.
Botcsinálta duguláselhárítók több millió forintot csaltak ki áldozataiktól, a házkutatás során ötmillió forintot tudtak visszavenni.
Talán még hónapokig folytathatta volna üzelmeit a raktáros, de lebuktatta egy éber vagyonőr.
Két és fél milliós órát vágott zsebre a takarítónő - a gond csak az volt, hogy nem a sajátját.
Több alkalommal, szándékosan okozott tüzet egy 67 éves férfi a fővárosban, de most elfogták a rendőrök.
Hat év és hat hónap börtönbüntetést kapott az a férfi, aki három személyt embertelen körülmények között dolgoztatott éveken át – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a dél-afrikai nőt és két társát, akik elrabolták és emberkereskedelemnek vetették alá a nő hatéves kislányát.
A DELTA Program keretében őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását egy budapesti, valamint egy Hajdú-Bihar és egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei dílernek.
Egy közösségi médiafelületre írta ki egy fiatalkorú, hogy mindenkit meg fog ölni az iskolájában, majd utána magával is végezni fog.
Önpusztító életmódja is segített abban, hogy a rendőrök kézre kerítsék. Kiadatása később történhet majd meg.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy anya-fia páros ellen, akik tiltott szteroidokat árultak a fővárosban - tájékoztatta a főügyészség szerdán az MTI-t.
Egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását.
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség.