Kiderült, mennyi pénzt szánnak nyaralásra 2024-ben a magyar családok
A magyar lakosság háromnegyedének már a jó idő beköszönte előtt volt utazási terve az idei évre és azt is előre tudják, miből fizetik a nyaralást
A magyar lakosság háromnegyedének már a jó idő beköszönte előtt volt utazási terve az idei évre és azt is előre tudják, miből fizetik a nyaralást
A Revolut kéri az érintett ügyfeleket, hogy chaten keressék fel ügyfélszolgálati munkatársaikat és kövessék utasításaikat.
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk. De még vannak buktatói.
A bankok szerint az idei gazdasági növekedés egyik legfontosabb támasza maga a lakossági fogyasztás lesz.
A last minute helyett az időben lefoglalt, jobb ár-értékű utazások tarolnak idén
Informatikai rendszerét fejleszti a bank, ezért két órán át nem lesz elérhető a mobilbanki szolgáltatás.
A lakossági kamatstop jelenleg is mintegy 300 ezer családot véd a magas kamatokkal szemben.
A nyugdíjazás rengeteg változást hoz a pénzügyek terén, sokan azonban nem is tudják, hol kezdjék a felkészülést az új életszakaszra.
A jegybank friss adataiból az derül ki, a kártyás készpénzfelvételi tranzakciók száma nagyjából 480 ezerrel, vagyis 2,3 százalékkal csökkent.
Az idei legerősebb hónapot produkálta májusban a SZÉP kártya forgalom, a költött összeg meghaladta a 2,5 milliárd forintot.
A Wells Fargo bank több mint egy tucat munkavállalóját bocsátotta el, miután kiderült, hogy csak szimulálták a billentyűzet használatát.
12 éves csúcson van a magyarok hitelkártya-tartozása, az átlagos tartozás 140 ezer forint felett van, és összesen 1,1 millió hitelkártya van forgalomban.
Az OTP Bank és a Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a válaszadók közel harmada (30%) tervez külföldi utazást idén nyáron.
A 2022-es év után a tavalyit is jelentős mínusszal zárta a Magyar Nemzeti Bank. De ki fogja ezt megfizetni?
Személyre szabja az ügyfelek védelmét az Erste Bank, a költési szokásokhoz igazodik a kötelező napi limit.
A Bank Austria által évente elkészített elemzés szerint, amely a nyaralási euró vásárlóerejét vizsgálja külföldön.
A világgazdaság kritikus fordulóponton áll, ahol a globális piacok stabilitása és a recesszió elkerülése érdekében a központi bankoknak összehangoltan kell cselekedniük.
Ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők.
Ismét adathalászok és csalók próbálkoznak lehúzni az egyik hazai bank ügyfeleit.
Szerdán kerültek forgalomba azok az új, III. Károly királyt ábrázoló bankjegyek az Egyesült Királyságban.