Egyre drágább a belépő: tavaly ennyit tettek zsebre a magyar fürdők
Csökkenő létszám mellett nőtt a fürdők árbevétele tavaly.
Csökkenő létszám mellett nőtt a fürdők árbevétele tavaly.
Sokmillióan ragadtak popcornt, kólát és ültek be filmet nézni.
Nem kell számolnia a pénzt hó végén.
15 és 24 év közötti diákok fele, körülbelül 180 ezer fiatal dolgozik vagy munkát vállal még az idén a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint.
Ekkora áremelkedésre lehet számítani.
Azt is mutatjuk, az összes vagyon mekkora része van náluk.
Úgy tűnik, jobban élünk, mint a britek.
Hiába bővülnek egyre nagyobb mértékben Európában és az OECD országokban egyaránt a nők jogai, a keresetek között még most is bődületes különbségek tapasztalhatók. Igaz, ami igaz Magyarországon annyira nem rossz a helyzet, mint megannyi más vizsgált országban. Ám még nálunk megfigyelhető egy majd 30 százalékos deficit, ami a nőket sújtja.
16 kiló farhát jön ki belőle.
Rengetegen hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallásuk átnézését és elküldését. Hiába segítség, hogy a NAV elkészíti a bevallási tervezetet, sokak számára az automatikus elfogadása inkább kockázatot, mint segítséget jelent.
Ez még Európában is szép teljesítmény.
Más ágazatokban viszont nagyon is bíznak az új évben.
Novemberben is költöttünk rendesen.
Magasan vezetnek a szigetes fesztiválok.
Tóth Gabi ki sem jutott, így is mínusz 8,5 millión áll.
A szektor összárbevétele 2015-ben 457 milliárdra emelkedett.
Mutatjuk mit tegyél, hogy te is közéjük tartozhass.
Ősszel lehet kész az új modell, amely jóval alacsonyabbra viszi le a minimumjövedelmet.