Egyre drágább a belépő: tavaly ennyit tettek zsebre a magyar fürdők

MTI
2019. április 27. 17:30

A magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt tavaly 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt.

A Magyar Fürdőszövetség MTI-nek küldött 2018-as ágazati elemzése szerint a magyarországi fürdőkben folyamatossá vált a munkaerőhiány, a munkaerőpiacon tapasztalt béremelésekkel a legtöbb fürdő nem tud lépést tartani. A fürdőágazatban 18 ezren dolgoznak jelenleg Magyarországon a kölcsönzött munkaerőt is figyelembe véve, nem számítva a fürdőszolgáltatáson kívüli - vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban - alkalmazottakat.

A 224 turisztikai jelentőségű fürdő éves árbevétele 64,2 milliárd forint volt tavaly, a fürdőszolgáltatásból származó árbevétel fürdőnként átlagosan 185 millió forintot tett ki.

A fürdőszövetséghez beérkezett adatok alapján a fürdők teljes bevétele a keleti országrészben nőtt jobban, 10,4 százalékkal, míg Nyugat-Magyarországon 8,1 százalékos volt a növekedés. A fürdőszolgáltatások bevételének növekedése is a keleten fekvő fürdőkben volt magasabb, 8,5 százalékos, a nyugati 6,8 százalékkal szemben.

Az elemzés kiemeli: a fürdőszolgáltatás árbevétele kevésbé nőtt, mint a fürdőüzemeltetők teljes bevétele, ami arra utal, hogy a fürdők egyéb tevékenységei (vendéglátás, szállásadás, bérbeadás) nagyobb növekedési potenciált jelentenek, mint maga a fürdőszolgáltatás. Ebben vitathatatlanul meghatározó a magas, 27 százalékos áfa-kulcs versenyképességet és növekedést fékező hatása - írták.

A magyarországi fürdők látogatóinak száma átlagosan 2,2 százalékkal nőtt 2018-ban a vizsgált fürdőkben, a turisztikai jelentőségű fürdők 28,8 millió vendéget fogadtak tavaly.

A tagok önkéntes adatszolgáltatásával készített elemzés szerint az egy fürdőre jutó éves átlagos látogatószám eltérő mértékű volt a kelet-nyugati összehasonlítás alapján: a keleti országrészben 3,4 százalékkal, a nyugati országrészben átlagosan 0,4 százalékkal számoltak több látogatót. Felhívták a figyelmet arra is, hogy nincs államilag elismert, vagy egyéb kötelező és egységes módszertan a látogatók számítására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fürdőszolgáltatások átlagára 2017-ben 1972 forint volt a nemzetközi jelentőségű fürdőkben, az országos jelentőségűekben 1137 forint, míg a helyi jelentőségű fürdőkben 791 forintot fizettek átlagosan a vendégek áfa nélkül. Országosan 2018-ban 5,1 százalékos volt az átlagárak növekedése. Tavaly az átlagárak az ország keleti és nyugati felén is emelkedtek, 4,8 százalékkal, illetve 5,9 százalékkal. Folytatódott az a tendencia, hogy a nyugati országrész átlagárai sokkal magasabbak a keleti országrész átlagáraihoz képest: 2017-ben 24 százalékos, tavaly 25 százalékos volt a különbség a nyugati fürdők javára.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58