Súlyos dolgot titkoltak a magyar hatóságok: veszélyesebb a levegő itthon, mint eddig tudtuk?
Szakértői becslések szerint az útjainkon közlekedő gépjárművek legszennyezőbb 10 százaléka okozza a szennyezés 60 százalékát.
Szakértői becslések szerint az útjainkon közlekedő gépjárművek legszennyezőbb 10 százaléka okozza a szennyezés 60 százalékát.
A Közép-Európa több országát is érintő heves esőzések következtében kialakult árvizek több halálos áldozatot is követeltek, emellett mindenhol jelentős anyagi károkat okoztak.
Több halálos áldozatot is jelentettek már a közép-európai országokból a napok óta tartó áradások és esőzések következtében.
A GYSEV vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn.
Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a pusztító vihar miatt - számolt be vasárnap a CTK ügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.
A következő öt napban az ország nagy részében le fog esni az egész havi csapadékmennyiség.
A Magyarországra Szobnál belépő nemzetközi vonatoknál általában 40-60 perces, esetenként nagyobb késésre kell számítani.
A szabadáras láz- és fájdalomcsillapítók lényegesen olcsóbbak a cseheknél és a szlovákoknál, ellenben Svájban extrém drágák a magyar árakhoz képest.
Őrizetbe vette vasárnap a cseh rendőrség azt a külföldi állampolgárt, aki miatt a hét végén szigorították a biztonsági intézkedéseket Prágában, mert terrortámadásra készülhetett.
Csütörtök estig változásokra kell számítani a Prága felől érkező, illetve az arra tartó nemzetközi vonatoknál.
Négyen meghaltak és húszan megsebesültek a kelet-csehországi Pardubicében.
Az előző két évtizedben két és félszeresére nőtt az egy főre jutó GDP euróban. Ezzel az uniós átlag 39%-áról 54%-ára kapaszkodtunk fel.
Petr Pavel, a Cseh Köztársaság elnöke motorkerékpározás sérüléseket szenvedett
A szakemberek azt ajánlják a lakosoknak, hogy oltassák be magukat a betegség ellen, mert a védőoltás jelenti a legbiztonságosabb és leghatékonyabb védekezést.
Tavasszal a szabadidős programokhoz kapcsolódó termékek iránti érdeklődés felértékelődött.
2024-ben is fennmaradhat a gyenge fogyasztói hangulat Európában. A vásárlók inkább az alacsonyabb árak felé orientálódnak és halasztják a nem létfontosságú kiadásaikat.
A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca.
2023-ban Magyarország a 11. helyen végzett az OECD-országok adórendszerét évente rangsoroló Tax Foundation listáján.
A fémdetektorok felszerelése és ellenőrző pontok kialakítása jelentős kiadásokkal járna, és az elvárt hatás helyett inkább akadályokat jelentene a mindennapi életben.
Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton, egy nappal karácsony előtt Csehországban a prágai Károly Egyetemen csütörtökön történt lőfegyveres támadás halottairól és sebesültjeiről megemlékezve.