Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Négyen meghaltak és húszan megsebesültek a kelet-csehországi Pardubicében, ahol szerdán röviddel éjfél előtt összeütközött egy személyszállító gyorsvonat és egy tehervonat - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió.
Három személy sérülése közepesen súlyos, a többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek - közölte a helyszínen újságírókkal Vít Rakusan belügyminiszter. A súlyos baleset következtében leállt a forgalom a Prágából keletre, Brünn és Ostrava felé vezető kiemelt vasútvonalon.
Martin Kupka közlekedési miniszter tájékoztatása szerint a baleset okait vizsgálják. A két mozdonyvezető szerencsésen túlélte az ütközést, csak egyikük sérült meg könnyebben - mondta a miniszter. A Regiojet társaság gyorsvonata Prágából Szlovákiába tartott, amikor a Pardubice Centrum vasútállomáson összeütközött egy tehervonattal. A gyorsvonaton több mint 300-an utaztak, akiket a helyszínről autóbuszokkal szállítottak biztonságba.
A sérültek többségét a kiérkező mentők a helyszínen ellátták, és csak néhány személyt kellett kórházba szállítani. A hivatalos közlemény szerint a közlekedés ezen a fontos vasúti csomóponton várhatóan egész csütörtökön szünetelni fog. Petr Fiala cseh miniszterelnök még az éjjel kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.
Hazánkban is az elmúlt hetekben zajlott le egy halálos hajóbaleset Verőcénél- ahogy arról lapunk is részletesen beszámolt. Az áldozatokat megtalálták, de a felelősségrevonás ügye még folyamatban van. Az ügy kapcsán még Zacher Gábor is megszólalt, ahogy arról szintén írtunk egy korábbi cikkünkben.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







