Luxustelefonszámok Magyarországon: nem is tudsz róla, de lehet, a tiéd is százezreket ér
Érdemes átgondolni, hogy ragaszkodunk-e az egyedi, könnyen megjegyezhető hívószámokhoz: ugyanis könnyen milliós összeg felé is rúghat a szolgáltatás díja.
Érdemes átgondolni, hogy ragaszkodunk-e az egyedi, könnyen megjegyezhető hívószámokhoz: ugyanis könnyen milliós összeg felé is rúghat a szolgáltatás díja.
Három amerikai kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat az idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentése szerint.
Idén 20 középület és 25 családi ház került az elismert szakemberekből álló zsűri asztalára.
Ha egy ügyfél nincs megelégedve KGFB díjával, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
Mondjuk egy biztos: a lakás leendő bérlőjét a rezsiválság nem érinti, ő nyugodtan alhat.
Többe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram és gázárak miatt, ezért kell emelni az úgynevezett rendszerhasználati díjakat
Az HBO-sorozatok összesen 38 díjat zsebeltek be az idei Emmy-gálán.
Rengeteg elismerést söpört be az Eufória, az Utódlás és a Ted Lasso, valamint A Fehér Lótusz.
Mától jelentősen változik a parkolás Budapesten, ami a tarifák drágulását is jelenti.
Rengeteg magyar fiatal hibázza el az első számlanyitásnál, nekik igyekszünk segíteni ezzel a körképpel.
Állandó átutalás, eseti megbízások, illetve a csoportos beszedés – mit jelentenek pontosan az egyes fogalmak?
A budapestinél jóval drágábbak a bérlemények Európa egyetemvárosaiban, a csúcstartó London belvárosa.
Hamarosan nagy roham lesz az egyetemvárosok albérleteiért, a szakértő most segít abban, mire figyeljünk albérletek esetében.
Tempót váltott az országos és a fővárosi albérletpiac, májusban a korábbinál gyorsabb ütemben drágultak az albérletek.
Június 18. és július 3. között újra Budapesten rendezik a vizes sportok világbajnokságát. Megnéztük, hogy eddig mennyi pénzt szereztek úszóink.
Rengeteg diáknak nem jut eszébe a számlanyitás előtt, pedig érdemes átnézni az összes pénzintézet ajánlatait.
Sokakat érhet kellemetlen meglepetés a rendelés után.
Meglepő viszont, hogy az elmúlt 6 hónap folyamatos bérleti díj növekedése után visszakorrigáltak az albérletárak.
2022. május 31-ig kell benyújtaniuk a hazai élelmiszerlánc-szereplőknek a 2022. évi felügyeleti díj bevallásukat.
Újfajta engedélyt kell igényelniük az illetékes kormányhivatalban, különben nem dolgozhatnának tovább.