Így lehetett nagy pénzt keresni a sokkoló 2020-as évben: ezt mindenkinek meg kell tanulnia
Durva, ami mögöttünk van.
Durva, ami mögöttünk van.
Egyik napról a másikra!
Az MNB a gyenge forinton és a járvány miatti devizakiadásokon is keresett.
Mutatjuk a részleteket.
Ne merüljön fel senkiben a kétség: a MÁP+-t döntően nem az átlagfizetésből élők veszik, hanem a vagyonosabb réteg.
Az Európai Unióban bődületes különbségek mutatkoznak az egyes tagországban tapasztalható munkaórák átlagos költségének tekintetében. Ha forintosítva vizsgáljuk, akkor bár az EU-ban átlagosan 9 946 forintjában kerül a munkáltatóknak 1 órányi munka, ám a sereghajtó Bulgáriában egy átlagos munkaóra költsége csupán 2 155 forint, míg Dániában 16 051. Magyarországon pedig mindösszesen 3 555 forint, ami az EU negyedik legalacsonyabb száma, holtversenyben Lettországgal.
Nem éri már meg nyugati roncsokat behozni?
Érdemes számolgatni.
Nem mindegy, ki hol lakik.
És ez a magyarnak még sokkal többe is kerül.
Rekordalacsony, mindeössze 2 943 forint volt a cégek egyetlen munkaórára eső bérköltsége Magyarországon 2018-ban. Ezzel az EU negyedik legolcsóbb országa voltunk, mögöttünk sorrendben már csak Litvánia, Románia és Bulgária tanyázott. A különbségek ráadásul bődületesen nagyok az Európai Unióban, az éllovasoknál egyetlen munkaóra bérköltsége ugyanis 4-5-ször magasabb, mint hazánkban.
Számos dolgot meg kell fontolni, mielőtt szerződést kötnénk egy utazási irodával!
Feje tetejére állt a világ.
A horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság szerint a bankok nem tájékoztatták az ügyfeleket a magas kockázatról.
Pedig csalogatónak tűnik a lehetőség.
És Ausztriáról, Németországról még nem is beszéltünk.
Bizonytalannak ítélik a gazdasági kilátásokat.
Szakemberek segítségével jártunk utána, hogyan lehetséges.