Rengeteg pénzt kapnak a Magyarországon tanuló külföldi diákok
A 2015-16-os tanévben 1265, idén pedig már 5148, elsősorban ázsiai, afrikai országból származó diák tanul valamelyik magyarországi felsőoktatási intézményben.
A 2015-16-os tanévben 1265, idén pedig már 5148, elsősorban ázsiai, afrikai országból származó diák tanul valamelyik magyarországi felsőoktatási intézményben.
45 ezer pedagógus pedig laptopot kap majd.
2010 óta emelkedik az iskolaelhagyók aránya is.
És nem is ez a leggyakoribb balesettípus.
Leállt a diákigazolványok gyártása?
Óriási a túljelentkezés.
Az egyetemisták több mint fele dolgozik a tanulás mellett.
A szakképzésbe terelnék a diákokat.
Úgy kéne megoldani a felügyeletet, hogy nem az ő üzemeltetésükben áll az iskolaépület.
Több mint tízezer fiatal hagyta már el az országot.
Havi 7 ezret kell fizetned, ha biztosított szeretnél maradni.
Akár a duplájára is emelkedhet a jelenlegi tandíj.
A diákok 90 százalékának fontos, hogy munkájuknak egyértelmű pozitív társadalmi hatása is legyen.
Tömegesen hagyják el az országot a tehetséges fiatalok.
Legalább 50 ezren nem mentek ma iskolába.
Szerencsére egyre népszerűbb a program.