Kiderült az igazság: valójában ezért lőttek ki hirtelen, majd csökkentek az élelmiszerárak Magyarországon
Az MNB szerint az árstopok csak elnyújtották és felerősítették az élelmiszerárak emelkedését.
Az MNB szerint az árstopok csak elnyújtották és felerősítették az élelmiszerárak emelkedését.
A CSOK Plusz hatása már a jövő év második felétől felpörgést eredményezhet, ennek következtében magasabb anyag- és munkadíjakat hoz a szakértő szerint.
Nem csak a csokoládé, de a húsvét másik fontos főszereplője, a sonka is drágulhat még a következő hetekben.
Szerdától 4 forinttal drágul a benzin a hazai kutakon, a gázolaj ára változatlan marad.
Bosánszky Péterrel és Hipszki Róberttel beszélgettünk: lerántották a leplet pár pecás hiedelemről is - például, hogy a halak "megtanulják-e", mivel akarják kifogni őket.
Folyamatosan drágulnak a nyelvvizsgák, de nem csak ezért van egyre kevesebb nyelvvizsgázó minden évben.
Két negyedéves enyhülés után újra felfelé húznak az ingatlanárak az EU tagállamain belül.
Európa szerte forronganak a gazdák, most viszont tél van, a mezőgazdasági munkák kevéssé vannak. Éppen ezért rövid távon nem kell a magyar vásárlóknak drágulástól tartani.
Másfél hetük maradt dönteni a középiskolákba felvételizőknek arról, hol tanulnának tovább.
A KSH múlt pénteken publikált friss adatai szerint 2024 januárjában a fogyasztóiár-index 3,8 százalékra csökkent.
Áremelést jelentett be a népszerű budapesti autómegosztó. Emellett a GreenGo újabb zónákat jelölt ki a városon belül, ahol le lehet tenni és fel lehet venni az autóikat.
Hiába nőttek a fizetések Magyarországon 2019-2023 között, bizonyos élelmiszerek ára annyi elszállt, hogy ezekben mérve sokkal rosszabbul élnek a magyarok.
Miközben éves alapon 4 százalék alá esett az országos infláció, addig azért még mindig bőven akadnak olyan termékek, amiknek az áremelkedése nem torpant meg.
Mennyivel kerül idén többe a szerelmesek ünnepe Magyarországon? A válasz egyik része talán meglepő is lehet.
Bár jelentősen megdrágult tavaly, egyelőre komoly visszaesés nem látszik a magyarok édességfogyasztásában.
Az általános hamburgerdráguláshoz képest a McDonald's lapunk által vizsgált népszerű burgerei az átlag alatti mértékben drágultak.
Jócskán bezuhant Magyarországon a tojásfogyasztás, de emellett gázból is jócskán kevesebbet használtak a magyarok 2023 decemberében.
Durva drágulást hozott az elmúlt néhány év a játékok piacán, ami már a kereslet csökkenését is magával hozta az egyébként válságállóbb szektorban.
Egy fiktív, szó szerint mesébe illő család fél nap alatt simán el tud költeni 70 ezer forintot a budai várvan mindenfajta erőlködés nélkül
2024-ben, ha komoly olcsósodásra nem is számítanak, de legalább brutális drágulás sem lesz a tojás árában a megkérdezett szakértők szerint.