Már levizsgázhat Európában Elon Musk eszement pickupja: idő kérdése és Magyarországra is eljut a Tesla Cybertruck?
Már három Tesla Cybertruck is legálisan közlekedhet Európa útjain, most Lengyelországban sikerült rendszámot rakatni egyre.
Már három Tesla Cybertruck is legálisan közlekedhet Európa útjain, most Lengyelországban sikerült rendszámot rakatni egyre.
Elon Musk élesen bírálta az amerikai jegybankot, amiért még mindig nem csökkentette a kamatlábakat. Musk szerint ez ostobaság volt a Fed részéről, és sürgette a kamatcsökkentést.
A Tesla nemrégiben bejelentette, hogy az EU új, kínai gyártású villanyautókra vonatkozó kiegyenlítő vámja miatt júliustól emelkedik a Model 3 ára.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és egykori vezérigazgatója bejelentette, hogy további 25 millió részvényét adja el a technológiai óriáscégnek.
A kilövés következtében keletkező törmelékfelhő jelentős környezeti kockázatot jelentett.
Még mindig nem dőlhet hátra Elon Musk az 56 milliárdos fizetési csomagjának ügye kapcsán.
A Tesla jelentős lépést tett a teljes önvezető technológia (FSD) kínai piacra való bevezetése felé a sávszintű navigációs szolgáltatások frissítével.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy az elektromos autógyártó cég részvényalapú juttatásokkal kívánja honorálni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkalmazottakat.
A Tesla részvényesei túlnyomó többséggel jóváhagyták Elon Musk 56 milliárd dolláros bércsomagját és a vállalat jogi székhelyének Texasba költöztetését.
Kiakadtak a részvényesek, mehet a levesbe a Tesla vezér 56 milliárd dolláros fizetési csomagja.
Több Tesla intézményi részvényese kritizálta Elon Muskot bizonyos Nvidia chipek szállításának átirányítása miatt, amiket így nem a Tesla kapott, hanem az X.
Elon Musk arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia általánossá válása munkahelyek megszűnését eredményezheti.
Valószínű, hogy újra gyönyörködhet a világ a sarki fényben, ugyanis újabb napkitörések várhatók. Nem tudni, Magyaroszágon újra látható lesz-e a jelenség.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója visszahívta a korábban feloszlatott Supercharger csapat néhány tagját.
Elon Musk agyi chipjeit fejlesztő Neuralink vállalatának első emberi tesztalanyánál, Noland Arbaugh-nál néhány héttel a beültetés után problémák merültek fel.
A brutális pickupot egyelőre nem lehet Európában kapni, és nem is tudni arról, tervezik-e forgalmazni az itteni, szigorúbb szabályok miatt.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója két magas rangú vezetőt bocsátott el és további többszáz dolgozó kirúgását tervezi.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat humanoid robotja a tervek szerint jövőre értékesítésre kerül.
A Tesla több ezer, gázpedál beszorulásának kockázata miatt visszahívott Cybertruckját ingyenesen javítja.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy augusztus 8-án mutatják be a régóta várt robotaxi terméküket