Fontos fordulat állhat be a jövő heti időjárásban: ezért lesz szükség rá
A következő hét elején több hullámban érkező eső javíthat a helyzeten.
A következő hét elején több hullámban érkező eső javíthat a helyzeten.
Estétől a legtöbb helyen ismét romlanak a látási viszonyok és a kevésbé felhős tájakon egyre több helyen képződik köd.
Jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol süt a nap, 11 és 15 fok között valószínű.
Csütörtök estig még napos, száraz idő várható, péntektől azonban fokozatosan megváltozik az időjárás.
A hajnali órákban még felhős, kisebb derengéssel indul a reggel.
Erősen felhős, borult idő várható a térségben, és esőre is számítani kell.
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd keddtől már nyugodt, csendes őszi idő várható csapadék nélkül - olvasható a friss előrejelzésben.
Csütörtökön változékony időre készülhetünk: délelőtt még sokfelé napos, fátyolfelhős lesz az ég, délutánra azonban megnövekszik a felhőzet,
Kedden napközben a felhők mögül több órára kisüt a nap, de délután északnyugat felől egyre vastagabb felhőtakaró érkezik, amely az ország északkeleti részét borítja be.
A jövő héten is folytatódik a szeles, változékony időjárás, a hét elején még szórványosan lehet eső, majd szerdától melegedés kezdődik.
Egy 41 éves magyar turista életét vesztette a Magas-Tátrában, egy megáradt patakbe esett.
Kedden országszerte csapadékos időjárás várható, amely fokozatosan terjed el az ország különböző területein.
Kedden hajnalra záporeső, néhol fagyok is várhatóak, ma azonban még nem valószínű a csapadék.
Csütörtökön, az október 23-ai nemzeti ünnepen a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
A nap folyamán egyre több helyen felszakadozik a felhőzet, így a gomolyfelhők mellett több órára kisüthet a nap.
Kedden délelőtt még sok helyen úgy tűnhet, hogy kitart az októberi napsütés, aztán erős fordulhat jöhet.
Hidegfront érkezik ma Magyarországra.
Lehűlés érkezik a jövő héten, szerdán már csak 11-16 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban
A középső országrészben átmenetileg csökkenhet a felhőzet, máshol viszont záporok és erős, helyenként viharos szél nehezítheti a szabadtéri programokat.
Péntek délelőtt észak felől hidegfronti felhőzet érkezik, így ismét erősen megnövekszik a felhőzet.