Óriási lépésre készül az UEFA: komoly szabályváltozás léphet életbe, fellélegezhetnek a klubok
Az UEFA módosítani készül a több klub egyidőben való tulajdonlására (MCO) vonatkozó szabályait - a döntéssel sok most kizárt csapat jól járhat.
Az UEFA módosítani készül a több klub egyidőben való tulajdonlására (MCO) vonatkozó szabályait - a döntéssel sok most kizárt csapat jól járhat.
A kirúgott Rangers-edző, Russell Martin a Loch Lomond-i tónál pihente ki a kudarcot mindössze egy nappal azután, hogy kirúgta a csapata.
Ange Postecoglou nehéz helyzetbe került a Nottingham Forest élén, miután hat mérkőzés után sem tudott győzelmet aratni - a szurkolók már a menesztését követelik.
A Genk korábbi magyar kapusa, Köteles László szerint a Ferencvárosnak bátran kell futballoznia Belgiumban, a két csapat csütörtök (ma) esti Európa-liga alapszakasz-mérkőzésén.
A Crystal Palace az egyetlen veretlen csapat a Premier League-ben, 18 mérkőzéses veretlenségi sorozatuk pedig klubrekordot jelent.
A teljes magyar lakosság klasszikus pénzügyi vagyona eltörpül az európai futballóriások értéke mögött.
Sokkal olcsóbb a négy hazai El-meccsre szóló bérlet azoknak, akik már megvették az egész szezonra előre a belépőt.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kedden megnevezte azt a huszonhét játékost, akikre számít a labdarúgó Európa-liga főtábláján.
Legendás skót csapattal, Premier League-ben szereplő klubbal és Szoboszlai Dominik volt csapatával is megmérkőzik a Fradi a második számű európai kupasorozatban.
José Mourinho alig több mint egy év után távozott a Fenerbahçe vezetőedzői posztjáról.
Robbie Keane vezetőedző szerint kulcsfontosságú lesz a Qarabag ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, hogy a Ferencváros lehetőleg ne kapjon gólt.
A Bajnokok Ligája sorsolása a tavalyi rendszert követi, míg az Európa-liga és a Konferencia-liga sorsolását idén először egy közös eseményen bonyolítják le.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Crystal Palace fellebbezését az UEFA döntése ellen.
A Crystal Palace fellebbezést nyújtott be a Sportdöntőbírósághoz (CAS) az UEFA azon döntése ellen, amely az Európa-ligából a Konferencia-ligába való visszasorolásukat rendelte el.
Négy magyar konzul támogatja a CFR Cluj-Paksi FC futballmérkőzés lebonyolítását Kolozsváron - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát.
Arda Turan, Törökország egyik leghíresebb labdarúgója májusban vette át a Sahtar Donyeck vezetőedzői pozícióját.
A Crystal Palace elnöke szerint a csapat Európa-ligából való kizárása a futballtörténelem legnagyobb igazságtalansága
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kizárta az Európa-ligából az angol Crystal Palace együttesét, amely így a Konferencia-ligában indulhat.
Minden jegy elkelt csütörtökre a Paks labdarúgócsapatának a CFR Cluj elleni hazai Európa-liga-selejtező mérkőzésére.
Osváth Attila sérülése gondot okoz, de a pótlását vélhetően sikerül megoldani a csütörtöki selejtezőig - véli Bognár György vezetőedző.