Ez a durva, nem a debreceni akkugyár: óriási ipari létesítmény épül Szabolcsban
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyre inkább fellendülőben van az ipar is, amellett, hogy húzóerőnek számít a mezőgazdaság és az állattenyésztés terén már most.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyre inkább fellendülőben van az ipar is, amellett, hogy húzóerőnek számít a mezőgazdaság és az állattenyésztés terén már most.
Cikkünkben most annak jártunk utána, miért pörgött fel a megye turisztikai szempontból, milyen fontos beruházások várhatók a közeljövőben, illetve, miért döntött sok éves csúcsot az építkezési kedv.
Százötvenmillió forintos beruházással fejleszti terhesdiagnosztika- és várandósgondozó központját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a városból, illetve a járás más településeiről érkező kismamák ellátása új helyszínre is került.
A Dunai Finomító átalakítása mellett terítéken van a villamoshálózat fejlesztése és valamilyen lakossági energiahatékonysági támogatás is.
A kvantumtechnológia, a nanotechnológia és az adattudomány egyre szélesebb körű alkalmazása nemcsak a mindennapi életet forradalmasítja, de a gazdasági fejlődés kulcsa is lehet.
Nem tudni, hogy mi épül a térségben, de a helyiek gyanúja szerint egy újabb akkumulátorokat gyártó üzem fejlesztésére készülhetnek.
2022 végén az ország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett pozíciókra leadott jelentkezések száma: az előző év azonos időszakához képest 34 százalékos növekedés történt.
Az egyik legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc, a Tesco csoportos létszámleépítést jelentett be.
Három turisztikai fejlesztésre csaknem egymilliárd forintot nyert el három Bács-Kiskun megyei település az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből.
Egy leromlott állapotban lévő egykori gépállomás területén, barnamezős beruházással valósul meg a 6,2 hektáros ipari park, teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 456,4 millió forintos forrásából.
Az agilis fejlesztés olyan eszközök és folyamatok összessége, amelyek révén a fejlesztő csapatok összehangoltan, és produktívan tudnak együttműködni.
Mintegy 750 millió forint pályázati forrásból korszerűsítik az elmaradott településrészeket, illetve megújul a piactér és környezete Jászkiséren - közölte a ötezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere.
Az elkövetkező négy évben 60,8 milliárd forint fordítható komplex közútfelújításra és -fejlesztésre, míg a következő két évben 8 milliárdból lehet útfelújításokat végezni.
Ezzel a munkával készítik elő az M0-ás északi szakaszának a megépítését. A 11-es és a 10-es főút között 8 kilométernyi új út épül, amelyből több mint 5 kilométer alagútban vezet majd.
A BME kutatásai szerint a műszaki fejlesztések mellett, a menedzserek képzése is feltétele a digitális megoldások terjedésének az energiaszektorban. A gazdasági kar vezetőképzése a digitális projektekre is felkészíti az energetikai cégek vezetőit.
A háztartási méretűnél (HMKE) nagyobb napelemes fejlesztések esetén befektetőknek nyilatkozatban kell megerősíteniük beruházási szándékukat.
Január 19-én éjjel a CIB Bank több szolgáltatása is szünetelni fog fejlesztés és karbantartás miatt.
Uniós támogatással két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórházban a szakrendelő épületét, ahol a gyermek- és belgyógyászati osztály működik majd.
December 11-én hajnalban több órás leállás lesz az OTP internetes szolgáltatásaiban.
Nyolcmilliárd forintból, európai uniós és kormányzati támogatás felhasználásával korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi önkormányzat tulajdonában álló térségi vízszolgáltató vállalat.