Rendkívüli bankszünnapokat hirdetett az OTP: több szolgáltatás sem lesz elérhető
Fejlesztésből adódó leállásokra figyelmeztet honlapján az OTP Bank, melyekkel az ügyfelek március 23-án, április 1-2. között, és április 21-én találkozhatnak.
Fejlesztésből adódó leállásokra figyelmeztet honlapján az OTP Bank, melyekkel az ügyfelek március 23-án, április 1-2. között, és április 21-én találkozhatnak.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében a két úton kerékpáros nyomvonalat is létrehoznak.
Több, a Play Áruházat érintő újítást is terveznek a Googlea fejlesztői
Az új híd 3 milliárd forintból épült, a fejlesztéshez kapcsolódóan hazánkban 1 kilométernyi, míg a szlovák oldalon 500 méternyi útépítés történt.
Egy Balaton-parti civil szervezet szerette volna látni az elkészült Vízparti tervezetet. Fura választ kapott a tárca illetékeseitől...
Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg idén Encsen, ebből csaknem félmilliárd forint értékben a város saját költségvetésének terhére.
Az Electronic Arts (EA) bejelentette, hogy felhagy egy fejlesztés alatt álló Star Wars-játék projektjével és elbocsátja az alkalmazottak 5 százalékát.
Fejlesztési okokra hivatkozva 2024. március 16-án 23 órától március 17-én hajnali 4 óráig nem lesz elérhető az OTP Bank számos szolgáltatása.
Az uniós és hazai forrásból a fejlesztéshez elnyert feltételesen visszatérítendő támogatásuk összege több mint 294 millió forint volt.
Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem fejlesztett.
1,7 milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tó térségét.
A fejlesztés várhatóan február végétől szolgáltat árinformációkat - közölte a MÁSZ.
A Magyar Nemzeti Bank 53,5 millió forintra bírságolta a KDB Bankot többek között az IT-biztonság terén feltárt hiányosságai miatt.
Január 12-én Balatonalmádiban megtartották a Balaton Urbanisztikai Műhely alakuló ülését. A kezdeményezés célja, a Balaton Régió fejlődésének támogatása.
2023 végén is tartott még az év során tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás Magyarországon - ez derült ki a Profession friss jelentéséből.
13 milliárd forintos beruházással hoz létre csúcstechnológiás üzemet Sóskúton a szlovén tulajdonú Andrada csoport. A gyár zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítását végzi majd.
Tavaly 12,7 millió ügyfél 13,3 millió ügyét intézték a kormányablakok Magyarországon, és tovább nőtt az ügyfél-elégedettség.
Az elmúlt években minimális szintű áremelkedést kellett eszközölni, de az árak még szolidak, megfizethetők.
Egy, a kormány oldalán megjelent dokumentum szerint a kabinet összesen 800 millió eurós infrastruktúra fejlesztést hajtana végre a mini-Dubajként elhíresült projekt keretében.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több épületének energetikai korszerűsítése kezdődhet el, miután elkészültek a beruházások tervei - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.