Készíts karácsonyi filmet Molnár Piroskával és Vilmányi Benettel! (x)
A legtöbb filmrajongó arról álmodik, hogy egyszer majd maga is részt vesz egy film megalkotásában – eljött az ő idejük.
A legtöbb filmrajongó arról álmodik, hogy egyszer majd maga is részt vesz egy film megalkotásában – eljött az ő idejük.
Karácsonykor szívesen nézünk filmeket és sorozatokat, sokszor a szeretteinkkel közösen.
A mozik az év vége előtt jelentős áremelésre kényszerültek, valamint időszakos bezárásra is, mely rányomhatja bélyegét a karácsonyi mozizási kedvre.
A felosztás eredményeként ötven előadó jogdíja haladta meg az ötszázezer forintot, további közel ötszáz színész jogdíja pedig a 100 000 forintot.
Mozi, TV, Streaming fogyasztói szokások, trendek, szép új világ. Minderről Réz András filmesztéta beszél a Pénzcentrumnak.
Október 28-tól új névvel és programstruktúrával, valamint ehhez illeszkedő új arculattal indult el az RTL HÁROM lineáris csatorna az RTL+ csatorna helyén.
Az október sem telhet el streaming premierek nélkül: az HBO Maxon, Netflixen, Prime Videon és az Apple TV+-on is a horrorfilmeké a főszerep a hónapban.
Szeptemberben három nagy közönségkedvenc sorozat is új évaddal jelentkezik, lesznek sikerfilmek és exkluzív premierek is.
Miközben az HBO Max levesz a kínálatából több magyar gyártású sorozatot, mint például a Besúgót vagy a Terápiát, júliusban debütált a streamingszolgáltatón az első magyar nagyjátékfilm.
A gyenge forint miatt megéri Magyarországon leforgatni a külföldi szuperprodukciókat, de a filmes szakemberek nálunk is egyre inkább emelik az áraikat.
Disney+ Magyarország: nem csak Disney filmek és Disney mesék érhetőek el a Disney Plus kínálatában! Mi megy most a Disney csatornán, a Disney+ mennyibe kerül havonta?
Ha szuperhősökről van szó, mindig felmerül a kérdés: Marvel vagy DC?
Ki pszichopata és ki nem, mi az a pszichopata? Hogy lesz valaki pszichopata, vagy nárcisztikus pszichopata? Pszichopata teszt: így derül ki, hogy ki a pszichopata ember!
Ma válik elérhetővé a Felszállás- Veled a Marsra (Moonshot) című romantikus sci-fi film az HBO Max-on.
Megkapták a hatósági jóváhagyást, így hamarosan hazánkban is elindulhat az új streaming szolgáltató.
Sosem késő elkezdeni tanulni: a filmekhez művészekre és szakmunkásokra egyformán szükség van - ez utóbbiakra kicsit talán nagyobb is.
A SkyShowtime 2022-től több mint 20 európai országban lesz elérhető Közép-Kelet-Európában, Spanyolországban, Portugáliában, Hollandiában és a skandináv országokban.
A szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy akár letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él. Pedig az.
2020-ban 57 százalékkal esett a filmpremierek száma 2019-hez képest. Mutatjuk, milyen bemutatókat vár a leginkább a magyar közönség 2021-ben.
Mi ez, hagymás bab? Nem, krumplis hal. Mutatjuk, hogyan készül az eredeti Bud Spencer hagymás bab recept: gondoltad volna, hogy a hagymás bab kolbásszal is igazán finom?