Épül már a magyar hadiipar: ezeken a településeken nyitnak fontos gyárakat hamarosan
Gyártanak majd harci járműveket, lőszert, aknavetőt, radart és különféle alkatrészeket is.
Gyártanak majd harci járműveket, lőszert, aknavetőt, radart és különféle alkatrészeket is.
Nem értik a német befektetők, hogy miért kell a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban kétszámjegyű százalékos béremelést adni a dolgozóknak.
A vállalat azt sem zárja ki, hogy a gyártás korlátozására kényszerülnek Mlada Boleslavban, a Skoda fő gyártóbázisán is.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem volt rest, rögtön két gyógyszert is kivont a forgalomból.
A dokumentumok szerint mérgező, rákkeltő anyagokkal is fognak dolgozni, a vállalat pedig évente 29 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezésével számol.
Bezárják a váci IBM gyárat, az alkalmazottak nagyjából augusztus végéig tudják meg, hogy ki meddig marad, és milyen csomaggal távozhat. A gyártást Mexikóba helyezik át.
A Ferrero Arlonban található csokoládéüzeme tavaly április elején állt le, egy már decemberben azonosított szalmonellafertőzés miatt.
Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt.
Az áremelések helyett a nemzeti versenyhatóság a csomagolások fenntarthatóbbá tételét javasolja a cégek számára.
A környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet a Magyar Közlöny június 2-i számában jelent meg.
Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. a változás a lakosságot, a gyártókat és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket is érinti.
Ez a jellegzetesen magyar termék, nemhogy a feledés homályába veszne, de csillapíthatatlanul tündököl.
Magyarország fejlődési modellje a külföldi tőkétől függ, a magyar gazdaság termelékenysége és a hazai hozzáadott érték az exporton belül sok éve relatíve alacsony.
2023 februárjában az ipari termelés volumene 4,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal.
Egy jó választás akár kétszámjegyű energiacsökkentést is jelenthet.
200 darab korszerű, környezetkímélő és magyar gyártású Credo Econell 12 típusú szóló autóbusz érkezik 2023-ban a Volánbuszhoz
A közgazdász professzor kifejtette, nem valószínű, hogy év végére egyszámjegyű legyen az infláció, de az árstopot szerinte el lehet törölni, az nem okozna nagyobb kiugrást.
A hiány állandósul az autó- és gyártóiparban, a kereslet-ingadozás pedig felboríthatja az ellátási láncokat.
Akár egy cég tevékenységének felfüggesztésével is járhat, ha nem felel meg az új rendelet követelményeinek.
Az akkumulátor, szárazelem gyártása 97, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártása 15,7%-kal bővült.