Kiderült, nekik Trump előre szólt: kevesen tudtak a szupertitkos iráni hadműveletről
Az Egyesült Államok előre tájékoztatta Nagy-Britanniát az iráni nukleáris létesítmények elleni támadásról, de brit erők nem vettek részt az akcióban
Az Egyesült Államok előre tájékoztatta Nagy-Britanniát az iráni nukleáris létesítmények elleni támadásról, de brit erők nem vettek részt az akcióban
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint Amerika nyílt hadviselő féllé vált, ami alapjaiban változtatja meg a térség erőviszonyait.
Iráni hackerek támadták meg Tirana digitális rendszereit, ami a közszolgáltatások leállásához vezetett és közel 800 ezer lakos személyes adatait veszélyezteti.
Irán rakétatámadást intézett Izrael ellen vasárnap reggel, a becsapódásokban legalább huszonhárman megsérültek, köztük gyerekek is.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap hajnalban bejelentette, hogy az Egyesült Államok sikeres támadást hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény ellen.
Irán külügyminisztere súlyos figyelmeztetést fogalmazott meg az Egyesült Államok esetleges katonai szerepvállalásával kapcsolatban.
Ukrajna pénzügyi támogatást kér a nyugati országoktól fegyvergyártási kapacitásainak bővítésére, miközben saját technológiáinak exportjára készül.
Irán kész lenne újra tárgyalóasztalhoz ülni atomprogramjának korlátozásáról, de csak európai közvetítéssel.
A térség geopolitikai kockázatai már most is hatással vannak a nemzetközi olajpiacra.
Donald Trump két hetet adott a döntésre, hogy az Egyesült Államok csatlakozik-e Izrael Irán elleni háborújához.
Mindössze másodszor fordul elő, hogy el kell halasztani a Maccabi Games-t, most azonban nem világjárvány, hanem háború borítja fel a terveket.
Putyin hazugságnak és téveszmének nevezte az állítást, miszerint Oroszország támadást tervez Európa és a NATO országai ellen.
Donald Trump volt amerikai elnök kedden késő este tájékoztatta vezető tanácsadóit, hogy jóváhagyta az Irán elleni katonai csapás terveit.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt.
Csütörtökön ismét emelkednek az üzemanyagárak: a benzin nagykereskedelmi ára 4, a gázolajé pedig 9 forinttal nő literenként.
A technológia képes áthatolni a légköri turbulencián és kiküszöbölni a teleszkópoptika hibáit, ami ideálissá teszi a nagy távolságú, nagy felbontású képalkotásra.
Az Egyesült Királyság új szankciókat készül bevezetni Oroszország ellen, hogy korlátozza Putyin háborús gépezetét, miközben Donald Trump ellenzi a további intézkedéseket.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter pénteki nyilatkozatában elhatárolódott az izraeli támadástól.
Trump kritizálta a G8 2014-es döntését, amikor Oroszországot kizárták a csoportból a Krím elfoglalása miatt.
Irán hamarosan kiléphet az atomsorompó-szerződésből (NPT), ami hivatalosan is megnyithatja az utat a nukleáris fegyverek fejlesztése előtt.