Ez biztosan betesz az űrversenynek: bejelentette az űrhivatal, törlik a holdjáró küldetését, mert túl drága
A VIPER a Hold déli pólusán szállt volna le, hogy fúrójával mintákat gyűjtsön a holdfeszín kőzetéből.
A VIPER a Hold déli pólusán szállt volna le, hogy fúrójával mintákat gyűjtsön a holdfeszín kőzetéből.
Szerda este tíz órától különleges égi jelenséget figyelhetünk meg: a Hold és az Antares csillag együttállását.
Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni a koraesti égen.
Megérkezett a nyár, a napforduló hava, a meleg éjszakákon Tejút-környéki észlelések hava. Júniusban látható az eperhold és egy üstökös is áthalad az égen.
Sikeresen landolt a Hold "túlsó" oldalán a kínai Csang'o-6 nevű űrszonda, hogy kőzetmintákat gyűjtsön a Földet kísérő égitest eddig nem kutatott, rejtett oldalán.
Kína márciusban fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Holdon zajló robotmisszió között.
Utoljára 2017. augusztus 21-én volt ilyen égi jelenségre példa a földteke másik felén.
Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz.
A bolygó az igazán szép látványt majd a hónap második felében adja, a változékony időjárás miatt.
Sokan utazást is terveznek áprilisra, hogy minél jobb helyről kémlelhessék az eget az adott napon.
Ez az első houstoni holdraszállás az 1972-es Apollo 17 óta.
A csillagfedéseken túl ránk vár a Jupiter, a Hold és az Uránusz háromszöge.
Bejelentették, hogy feltehetően leszállt a Hold felszínére az első japán holdjármű
Igazán különleges együttállásban volt részünk, nagyjából este 8-ig figyelhettük meg az égen a hármas együttállást: együtt ragyogott a Jupiter, a Vénusz és a Hold.
Mint mondták, már önmagában a holdsarló is megérne egy külön esti programot, de így, az égbolt királyával és királynőjével kiegészülve káprázatos látványban lesz részünk.
Az idei év leglátványosabb szuperholdja bukkan elő ma az égen.