Reneszánszukat élhetik ezek a lakások: hatalmas a választék és árukon is nagyot szakíthatunk
Sok közülük ma már nem annyira egyenlakás, azaz színesebb lett a választék, az egyedül élők pedig előszeretettel választják otthonuknak.
Sok közülük ma már nem annyira egyenlakás, azaz színesebb lett a választék, az egyedül élők pedig előszeretettel választják otthonuknak.
Több mint 50 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben az ingatlan adásvételek száma és az érdeklődők szintjén is jelentős volt a csökkenés.
Hiába lőttek ki az elmúlt években az árak a Balatonnál, lehet találni 15 millió forint alatt is nyaralót. Ráadásul az árak megtorpantak, és a kínálat folyamatosan bővül.
A kétarcúság jellemző most az ingatlanpiacra a szakértő szerint, aki idén már nem számít a fellendülésére, ugyanis a keresletet lassító fékek egy darabig még be lesznek húzva.
A Pénzcentrum cikksorozatban elemzi mélyrehatóan az MNB Lakáspiaci jelentését, és mint kiderült, van több olyan környék is Budapesten, ahonnan szinte teljesen kiszorultak a magyar ingatlanvásárlók.
Az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentése szerint azoknak a családoknak is elég nehéz a helyzete, akik jogosultak valamilyen állami otthonteremtési támogatásra.
Bár a kereslet jelentősen visszaesett a nyaralók iránt, az árak ezt még nem egészen követték le.
Azokon a helyeken, ahol alacsonyabbak a lakásárak, az ingatlanvétel nagyobb részben fedezhető a támogatásokból, sőt, akár a teljes vételárra elég lehet az elérhető összeg.
Most az eladhatóság érdekében vágna bele energetikai korszerűsítésbe, így nagyobb felújítási hullám nem volt és nem is várható a következő időszakban.
Lagzi Lajcsi birtoka a második legdrágább eladó ingatlan jelenleg Magyarországon: a mocsai birtokot 3,7 milliárdért hirdetik.
Az eladók néhány hónapnyi kivárás után a korábban megszokott hirdetési árakkal próbálkoznak az ingatlanpiacon.
A mérséklődő ingatlanárak és az erősödő alkupozíció fokozódó vevői aktivitást hozott az első negyedév ingatlanpiacán.
Akár milliókkal is olcsóbb lehet egy-egy ingatlan Budapest felkapott kerületeiben és több megyeszékhelyen is.
Kiadni vagy eladni - merülhet fel a kérdés sokakban, akik örökölnek egy ingatlant, ugyanakkor a szakértők szerint a legtöbb örökös olyan helyzetben van, hogy a kérdés nem jelent számára valódi dilemmát.
Már megszokottnak számítanak a 60-80 milliós ingatlanárak vidéken is. A szakember szerint viszont senki nem ugrik bele felelőtlenül a költözésbe.
A megdöbbentő ceglédi események után a Pénzcentrum most ingatlanszakértőkkel járta körbe, mennyivel is csökkenhet egy-egy lakás értéke, ha valamilyen zajforrás van a közelben.
Vevői szempontból lényeges, hogy vajon mely, most megvásárolt ingatlanok lesznek a leginkább értékállóak.
Lassuló ütemben, de továbbra is emelkedik az új építésű lakások átlagára Budapesten, átlagosan jelenleg közel 1,5 millióval kalkulálhatnak a fővárosi lakásvásárlók.
Nyíregyháza városának legolcsóbb utcáiban már 175 ezer forintos négyzetméterár alatt is találhatunk lakóingatlant.
A legjobb választás az előre gondolkodás – mondja az ingatlanpiaci elemző arra a kérdésre, hogy mi a jobb vétel ma: egy új építésű vagy egy használt lakás?