Nagy bajban van Dana White, a UFC mindenható úristene: bizottság hallgatta meg
Dana White, az UFC elnöke egy trösztellenes per meghallgatásán azt állította, hogy nem vesz részt a szervezet mérkőzéseinek összeállításában.
Dana White, az UFC elnöke egy trösztellenes per meghallgatásán azt állította, hogy nem vesz részt a szervezet mérkőzéseinek összeállításában.
Egy nyolc éve húzódó devizahiteles perben hirdetett ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék.
Mi számít műhibának, mikor perelhető egy eset, és mire számíthat a beteg? Ügyvédek magyarázzák el a valóságot.
A farsangi tombolaszezon nemcsak vidám közösségi programokat, hanem komoly jogi kötelezettségeket is hoz:
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
Modern világunkban az egyik legértékesebb erőforrás az adat, amelyet a tudatos felhasználók egyre inkább igyekeznek védeni – nem véletlenül.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy a módosítás károsította az ügyfeleket és jogbizonytalanságot teremtett.
A 73 éves ipolysági nőt korábban mérgezéssel és csalással összefüggő bűncselekmények elkövetésével vádolták meg.
A döntésekről Kósa Lajos, a testület elnöke számolt be a saját közösségi oldalán.
A győri férfi kálváriája akkor kezdődött, amikor a telefonszolgáltató felé fennálló tartozásáról szóló értesítést rossz címre küldték.
2026 elején a munkanélküliségi ráta továbbra is alacsony, 4,4 százalék körül alakul, miközben több ágazatban tartós munkaerőhiány nehezíti a működést.
A színészt nemzetközi elfogatóparancs alapján vitték el egy budapesti okmányirodából, miközben egyedül nevelte tizenkét éves lányát.
A törvény bevezetésekor számos bírósági vezető és bíró aggodalmát fejezte ki.
A "Na szia mentő" mondattal kapcsolatban 4 különböző védjegybejelentési kérelem fut, amelyeket az OMSZ, illetve a mémmé vált beköszönést kitaláló kisfiú családja nyújtott be.
A testület három tagja azonban különvéleményében határozottan szembehelyezkedett a többségi döntéssel, és a közpénzek átlátható felhasználásának követelményét hangsúlyozta.
A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben
Egy munkaügyi jogvédő szervezet szerint munkavállalói visszaélésekre utaló bizonyítékok kerültek elő egy kínai gyárban, amely a világhírű Labubu babákat gyártja.
A testület kizárólag az iratok alapján határoz Portik Tamás és Gyárfás Tamás indítványairól.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat és az igazságügyi miniszteri rendelet pedig részletes menetrendet rögzít a választási eljárás minden fontos lépésére.
Emigrációjuk hátterében egy 2021-es rendőrségi házkutatás állt.