Meredek dolgot állít Orbán szövetségese: külföldi titkosügynökök épültek be a kormánypártokba?
Puccstól és külföldi ügynököktől tart Robert Fico, ebben a véleményében osztozik a belügyminisztere, valamint szövetségese is.
Puccstól és külföldi ügynököktől tart Robert Fico, ebben a véleményében osztozik a belügyminisztere, valamint szövetségese is.
A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégmunkások alkalmazásával több beruházás valósul meg
Mi az autó honosítás menete 2025-ben? Tudd meg, hogyan zajlik és mennyibe kerül az autó honosítása, a forgalomba helyezés Magyarországon. Februártól nagyon megdrágul az ügyintézés.
A 2023. évi eredményt csaknem 11%-kal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben
Idén 70 országban tartottak választásokat, amelyek döntő része a jövő év elejétől kezdődően érezteti a hatását.
Kevés külföldi dönt magyarországi ingatlan vásárlása mellett, piaci részesedésük a három százalékot sem éri el idén.
Több mint 800 millió forint korábban előadókhoz nem köthető jogdíj jogosultjait azonosította be az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) kutató munkájának idei lezárásával.
A 2024-es év eleje némi élénküléssel indult a budapesti belvárosi ingatlanpiacon, amit voltaképpen a 2023-as év végi hagyományos fellendülés táplált tovább.
A román alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, és elrendelte a választási folyamat újraindítását.
Mutatjuk, mi áll az elmúlt bő egy hónapban tapasztalható 3,5-3,75 százalékos gyengülés mögött.
Hatályát veszítheti annak a törvénynek több paragrafusa is, mely kitiltotta Magyarországról a CEU-t egy nemrég benyújtott salátatörvény szerint.
A külgazdasági és külügyminiszter hatályon kívül helyezte a külföldi COVID-oltások magyarországi elismerésére vonatkozó korábbi rendeletét.
Noha a számuk az előző évihez képest csökkent, 2023-ban némileg erősödött a külföldi vásárlók súlya a hazai lakáspiacon.
A folyamatos külföldi működőtőke beáramlás jelzi az ország iránti erős bizalmat, és tükrözi a kedvező befektetési lehetőségeket valamennyi ingatlanszegmensben.
Most már japán módszerrel is próbálkoznak a csalók, de van ellenük védekezési módszer - ezt most a Magyar Nemzeti Bank osztotta meg.
Sajtóreggeli keretében ismertette eredményeit az Engame Akadémia a diákok külföldi továbbtanulásáról.
Bár egyre többet költünk külföldön, ez korántsem csak Magyarországra jellemző.
Sok magyar számára lehet vonzó hosszabb-rövideig ideig a külföldi munka, mert ezáltal nyugdíjjogosultságot is szereznek.
A külföldi vevők száma tavaly megcsappant, de Balatonon és a budapesti belvárosban még így is komoly részesedést tudnak felmutatni.
Az osztrák bevándorlási statisztikák szerint az Ausztriában élő magyarok száma jelentősen nőtt az utóbbi években