Megérkezett a legújabb fapados légitársaság
Hetente három alkalommal közlekednek majd Budapest és a brit főváros között.
Hetente három alkalommal közlekednek majd Budapest és a brit főváros között.
A 2012-es és 2013-as év sikerei után idén is szavazhatnak az utazók kedvenc légitársaságukra.
Kedvezőbb feltételek jöhetnek a légi utasok számára, legalábbis az Európai Parlament (EP) által elfogadott módosítások szerint.
Két légitársaság is új járatokat indít Budapestről a 2014-es nyári menetrendi időszakra: a Wizz Air a napokban közölte, hogy a nyári időszakban a kelet-ukrajnai Donyeckbe indít járatokat, a Belavia belarusz légitársaság pedig sűríti minszki járatait a nyártól - közölte a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) hétfőn.
Harmincöt állást hirdetett meg a Sólyom Airways - közölte Vágó József, a légitársaság vezérigazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 15 millió forintra büntette a Ryanairt, mert a légitársaság a kedvezményes repülőjegyeket népszerűsítő kampányában valótlan tájékoztatást adott. Az is baj volt, hogy a szerződéses feltételeket nem fordította le magyarra.