Kunetz Zsombor: emberhiány miatt leállt a kardiológiai osztály az Uzsokiban
Előre nem látható módon leállt az Uzsoki Utcai Kórházban a súlyos szívbetegek ellátása, miután az intézmény nem tudja biztosítani az ahhoz szükséges személyi feltételeket.
Előre nem látható módon leállt az Uzsoki Utcai Kórházban a súlyos szívbetegek ellátása, miután az intézmény nem tudja biztosítani az ahhoz szükséges személyi feltételeket.
Fejlesztési okokra hivatkozva 2024. március 16-án 23 órától március 17-én hajnali 4 óráig nem lesz elérhető az OTP Bank számos szolgáltatása.
Technikai okok miatt szünetel a személyiokmány- és gépjármű ügyintézés- tette közzé a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.
Az intézkedés okáról a cég kommunikációs vezetője számolt be.
Január 15. és január 22. között felfüggesztik a Vitara és S-Cross modellek gyártását az esztergomi Suzuki gyárban
Leállást jelentett be a Raiffeisen Bank. Többek között nem lesz elérhető a DirektNet, a mobilapplikáció sem 11-én négy órán keresztül.
A karbantartásra tekintettel 2024. február hónapban A CIB Bank leállásokat és korlátozott elérést jelentett be.
A kormányfő elrendelte a közigazgatási szünetet, ami jövő december 30-tól egészen 2025. január 1-ig tart majd, tehát három napra leáll a közigazgatás.
Fennakadásra készülhetnek az OTP ügyfelei a következő héten, többek között az OTP Contact Center számlatörténethez kapcsolódó telefonos információ szolgáltatás nem lesz elérhető.
Két napig nem járnak majd a Volánbuszok, és a szakszervezet abban bízik, hogy nem csak az autóbuszvezetők csatlakoznak a munkabeszüntetéshez.
Egy hirtelen jött betegség miatt a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet szülészeti-nőgyógyászati osztályának betegellátásában problémák jelentkeztek.
Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István agrárminiszter.
Elképzelhetetlennek tartja Raskó György agrárközgazdász, hogy valóban leálljon a csaknem százéves gyár Pétfürdőn.
Leállt, és nem tervezi az újraindulást a Nitrogénművek műtrágyagyára. Bige László, a vállalat tulajdonosa szerint az őket sújtó, új adók ellehetetlenítik a gyártást.
Komoly leállás várható a Magyar Posta online felületén és egyes szolgáltatásokban is a hétvégén, melyre maga a cég figyelmeztetett.
Kedden este 10 és szerda reggel 6 között nem fog működni a BudapestGO applikáció, mert karbantartást végeznek. Ezalatt nem lehet jegyet, bérletet érvényesíteni, vásárolni sem.
Több leleállást jelentett be a CIB Bank decemberre, karbantartási munkákra hivatkozva.
A lottótársaság tájékoztatása szerint október 25-én 0:00-tól az új oldal elindításáig rendszerfrissítés miatt nem lesz elérhető a szerencsejatek.hu.
Nem ez lesz az egyetlen leállás azonban októberben: mutatjuk, melyik napokon akadozhat még a szolgáltatás!
A Toyota autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott.