Nem kérnek a kötelező oltásból a boltosok: keményen üzent a szakszervezet
Nem akar kötelező védőoltást a kereskedelmi dolgozók szakszervezete sem, a tanárok után most ők is tiltakoznak.
Nem akar kötelező védőoltást a kereskedelmi dolgozók szakszervezete sem, a tanárok után most ők is tiltakoznak.
A tömegközlekedésen, megállókban kell maszkot viselni hétfőtől. Aki nem tartja be a maszkviselési szabályokat, az pótdíjfizetésre kötelezhető, és a járműről is leszállíthatják.
Hazánkban is egyre inkább terjednek az úgynevezett atipikus, tehát a hagyományos heti 40 órás, munkahelyi jelenlétet igénylő alkalmazotti jogviszonytól eltérő foglalkoztatási formák.
Szinte minden állásinterjún kérik, de van, ahol el sem olvassák. De akkor mi a lényege a kísérőlevélnek?
50,1 milliárd forintos pályázat jelent meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására
A munkáltató távolról, számítástechnikai eszköz alkalmazásával is ellenőrizheti a munkavállaló munkavégzését.
A július 3-ai hatállyal módosított kormányrendelet előírja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében dolgozhat otthon.
A végleges rendszerre még várni kell
Mi az erkölcsi bizonyítvány, az erkölcsi bizonyítvány mennyi idő alatt érkezik meg 2021 évben? Ügyfélkapu erkölcsi bizonyítvány igénylése: az erkölcsi bizonyítvány igénylés menete.
Mi a munkaszerződés, hogyan módosítható a munkaszerződés, mi történik ha nem írom alá a munkaszerződés módosítást? Így történik a határozott idejű munkaszerződés felmondása.
A munkáltatók részéről jogosan merül fel a kérdés, vajon ez a döntés azt jelenti-e, hogy a munkahelyeken sem kell a továbbiakban maszkot hordani?
Alkalmi munkavállaló hány órát dolgozhat, alkalmi munkavállaló hány napot dolgozhat? Hány fő alkalmi munkavállaló foglalkoztatható? Kell alkalmi munkavállaló jelenléti ív?
Munkaügyi tájékoztatók szolgálják a nyáron dolgozó diákok biztonságát.
Túlóra pótlék 2021: Tudd meg, mikor jár a túlóra pótlék a munkaidőn kívül, mennyi a túlóra pótlék 2021 évében? Mikor nem jár a túlóra pótlék? Hány százalék a túlóra pótlék?
Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogszerű-e a védettséggel rendelkezők és nem rendelkezők megkülönböztetése?
Milyen egy felmondó levél minta 2024? Egyszerű felmondó levél minta 2024: munkavállalói felmondás minta, felmondás közös megegyezéssel minta, azonnali hatályú felmondás minta.
Munkaköri leírás minta (recepciós munkaköri leírás, takarító munkaköri leírás, raktáros munkaköri leírás): mi a munkaköri leírás célja és hogy néz ki egy munkaköri leírás minta?
Mit lehet tenni, ha egy munkavállaló nyíltan osztja meg nézeteit, miszerint a SARS-CoV-2 vírus nem létezik vagy annak súlyát kérdőjelezi meg?
Munkaidő beosztás táblázat: mi az egyenlőtlen munkaidő beosztás problémája, hogyan történik a munkaidő beosztás módosítása, milyen munkaidő beosztás minta alapján tervezzek?
A koronavírus elleni védőoltás számos egyéb kérdés mellett, fontos munkajogi kérdéseket is felvet.