Ez a kőkemény valóság: lassan egyetlen fiatal sem lesz hajlandó dolgozni, ha ezt nem biztosítják nekik
Azok a munkáltatók, akik nem kínálnak hibrid munkát, elveszíthetik a diplomás tehetségek kétharmadát.
Azok a munkáltatók, akik nem kínálnak hibrid munkát, elveszíthetik a diplomás tehetségek kétharmadát.
Sokan kérdezik, hogy miért csak 1988-tól lehet figyelembe venni a nyugdíj számítása során a kereseteket, hiszen ők már a korábbi években is dolgoztak
A dolgozók 87%-a jelezte, hogy fontosnak tartaná, hogy legalább egy automatikus e-mailt kapjon arról, hogy a jelentkezése sikeresen beérkezett az adott céghez.
A biztonságérzet és az önkiteljesedés elérésében is komoly szerepet játszik, hogy mennyire piacképes, jövőtálló a tudásunk.
A fiatalok többsége nyáron egy hónapban 10 munkanapot dolgozott, és egyre többen vannak, akik ősszel is így egészítik ki bevételeiket.
Több nagyvállalat korlátozta a túlórák számát és különböző intézkedéseket vezetett be a munka-magánélet egyensúly javítására.
Megannyi fontos esemény borzolja a kedélyeket a munkaerőpiacon, amelyekre csak azok tudnak megfelelően reagálni, akik képesek átlátni a társadalmi és gazdasági folyamatokat.
Az átlagfizetés a tájékoztatás szerint - a mindenféle egyéb juttatás mellett - 10 802 dirham, vagyis több mint 1 millió forint havonta.
Az Amazon korábban háromnapos irodai jelenlétet írt elő, de Andy Jassy vezérigazgató a múlt hónapban bejelentette a váltást az ötnapos modellre.
A növekvő kereslethez az is hozzájárul, hogy a vállalatok is egyre aktívabban keresik a dolgozók megtartását, motiválását elősegítő megoldásokat.
A polgármesterek javadalmazásáról szóló hatályos szabályozás fix összegben állapítja meg a településvezetők illetményét, tiszteletdíját, ezen változtatnának.
Javult a magyar munkavállalók véleménye aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban tavaly óta.
A menopauzális tünetek jelentősen befolyásolhatják a munkahelyi teljesítményt, ötből három menopauzában lévő, 45 és 55 év közötti nőre negatívan hatnak a tünetek.
Mit tudsz a garantált bérminimumról, a TB-járulékról vagy az szja-ról, kinek, milyen terheket kell megfizetnie? Töltsd ki legújabb kvízünket, álld ki a Pénzcentrum tudáspróbáját!
Míg nyáron a vendéglátás vagy a mezőgazdaság terén lehetett fellendülést tapasztalni, úgy most az e-kereskedelem szempontjából várható erős időszak.
Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi.
Október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is.
A nyertes pályázó nemcsak egy felejthetetlen utazást nyer, de jelentős anyagi támogatást is kap a kalandhoz.
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években jelentős változások mentek végbe.
A válaszadók 73%-a nemzetközi cégeknél szeretne elhelyezkedni. A legkevésbé vonzó szektorok közé jelenleg az oktatás és a marketing tartoznak.