Nagy a baj ezekben a szektorokban: egyre több cég mondja be az unalmast, mi lesz így a dolgozókkal
Idén június végéig több mint 30 százalékkal több céget számoltak fel, mint tavaly egész évben.
Idén június végéig több mint 30 százalékkal több céget számoltak fel, mint tavaly egész évben.
Új munkavállalót nehéz találni, miközben a hűséges kollégákat egyre jobban frusztrálja a munkateher és az újaktól elmaradó juttatások szintje.
Megvizsgálták a különféle generációk tagjainak jellemzőit, különösen fókuszálva a gazdasági, a munkaerőpiaci, fogyasztási, megtakarítási szokásaikra.
Az egyetemi felvételi követelmények módosítása nem oldja meg a mérnökhiányt, a lemorzsolódást viszont növelheti.
Számos másik áruházlánchoz hasonlóan a Tesco-nál is volt bérfejlesztés idén, melynek keretében nem csak a fizetések, de a juttatási csomag is vonzóbbá vált.
Újból aktívan toboroznak a hazai cégek a harmadik negyedévre, de az ország különböző régióit tekintve nagy különbségek tapasztalhatóak.
4 millió 710 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma 2023 áprilisában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európaszerte tapasztalható munkaerőhiány miatt Magyarországnak alaposan fel kell zárkóznia, ha itthon akarja tartani, vagy máshonnan elcsábítani a képzett munkaerőt.
A diákmunkások alkalmazása – akár átmeneti időszakra – esetükben jelentős segítséget jelenthet a cégeknek is.
Napjaink munkaerőpiacán egyre fontosabb képességgé válik az idegennyelv-ismeret. Míg korábban ez inkább a külföldi munkákra korlátozódott, ma már Magyarországon is elengedhetetlen.
Óriási tévhit terjed a Magyarországra érkező 3.országbeli vendégmunkásokról: nem olcsóbbak, mint a magyarok
A Pensum Group Nyrt. Igazgatóságának tagja a Pénzcentrumnak adott interjúban beszélt arról is, hogy véleménye szerint a hazai bérek előbb-utóbb el fogják érni az EU-átlagot.
Bizony, annak ellenére, hogy Magyarországon mindenki munkaerőhiányról beszél, a jelöltek átlagosan 9,4 hónapig is állás nélkül vannak. Ráadásul a nyitott pozíciók száma is drámai mértékben csökkent. A vidékek pedig messze a kiszolgáltatottabbak.
Egyre több vendégmunkás dolgozik Magyarországon, akik már nem csak a szomszédból, hanem olyan országokból is jönnek ide boldogulást keresni, mint Vietnam vagy a Fülöp-szigetek.
Csökkent a pályakezdők aránya a teljes foglalkoztatottságon belül Magyarországon - derült ki az uniós statisztikai hivatal adataiból.
Rengeteg munkavállaló hiányzik a vendéglátásból, melynek ellensúlyozására minél több fiatalt igyekszik bevonzani a kormány a munkaerőpiacra.
2024. január elsejétől be kell vezetni a visszaváltható PET-palackokat, Balogh Levente pedig azt várja az intézkedéstől, hogy a csomagolóanyagok teljesen eltűnnek a szemétből.
Bár a nyári diákmunkákat illetően a trendek tavaly óta nem változtak, hosszabb távon azért megfigyelhető, hogy a fizikai munkák annyira már nem kecsegtetik a fiatalokat.
Bizakodásra ad okot, hogy az energiaár emelkedés és az infláció csúcsán már túl vagyunk és a vállalatok is kedvezőbben látják az idei év második felét.
Az első negyedévben a vállalatok 18 százalékkal kevesebb állást hirdettek meg az előző év azonos időszakához képest, eközben 44 százalékkal több munkavállalói jelentkezés érkezett.