Tényleg bevezethetik az automatikus béremelést a magyar munkahelyeken? Itt a válasz!
Dr. Tóth Ágnessel, a Prohuman vezérigazgatójával beszélgettünk a 2024-es munkaerőpiaci trendekről és HR kérdésekről.
Dr. Tóth Ágnessel, a Prohuman vezérigazgatójával beszélgettünk a 2024-es munkaerőpiaci trendekről és HR kérdésekről.
Megannyi fontos esemény borzolja a kedélyeket a munkaerőpiacon, amelyekre csak azok tudnak megfelelően reagálni, akik képesek átlátni a társadalmi és gazdasági folyamatokat.
A munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozókkal együtt a megszűnt álláshelyek száma inkább több ezerre tehető az akkuiparban.
Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében.
Míg nyáron a vendéglátás vagy a mezőgazdaság terén lehetett fellendülést tapasztalni, úgy most az e-kereskedelem szempontjából várható erős időszak.
A mai munkaerőpiac sajátosságai teljesen más hozzáállást, sokkal nagyobb rugalmasságot követelnek meg a cégektől, és természetesen a munkavállalóktól is, mint korábban.
A Nyíregyházán tartott rendezvényen húsz cég vesz részt, az érdeklődők több helyszínen ismerkedhetnek meg a közép- és felsőfokú szakmák világával.
A tavalyi esztendő hasonló időszakához képest volt olyan nyári hét, amikor ötödével is több embert foglalkoztattak az agráriumban munkaerő-kölcsönzőkön keresztül.
A magyar munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot.
2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást
Általános tendencia, hogy a jelöltek és a munkavállalók többsége csak írásban használja az angolt, de nem mindig beszélnek magabiztosan.
A pénzügyi vezetők (CFO-k) 70%-a nem tervezi átszervezni pénzügyi osztályát a következő két évben
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók 79 százaléka itthoni elhelyezkedés esetén legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tart igényt.
Vendégmunkásokkal vagy robotizálással kell majd megoldani, hogy lassan kiürül a munkaerő-tartalék.
A nyugdíjba menők vagy a munkahelyet váltók helyére nem vesznek fel új munkavállalót, ez egy új trend 2024-ben - mondta Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.
2024 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét.
Az iparági kihívások miatt a toborzási stratégiák kiemelkedő szerepet játszanak a logisztikai vállalatok működésében.
Újabb pofátlan álláshirdetésbe botlottunk, amelyben ugyanazért a munkáért egy nőnek 8 százalékkal kevesebb bért ajánlanak, mint egy férfinak.
A számítások szerint a nyári időszakban akár 100 ezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú diákmunkát az iskolaszövetkezetek szervezésében.
2020-ban több mint 714 ezer olyan magyar élt külföldön, aki eredetileg Magyarországon született.