Másodállásra kényszerülnek a magyar dolgozók: rengeteget kell melózni a tisztes megélhetésért
A magyar munkavállalók több mint harmadát másodállásra kényszeríti a magas infláció egy kutatás szerint.
A magyar munkavállalók több mint harmadát másodállásra kényszeríti a magas infláció egy kutatás szerint.
Annak jártunk utána, hogy melyek azok az országok, ahol a legrosszabbak a munkahelyi körülmények, illetve, hogy ezen a listán Magyarország pontosan hol is helyezkedik el.
Ráadásul a várható életkor miatt egyre több generáció él egymás mellett, ami soha nem látott kihívásokkal szembesíti az embereket családi és főként munkahelyi környezetben.
A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatására tovább emelkedhet azon magyar munkavállalók aránya, akik jobb fizetés reményében egy idegen országban vállalnak munkát.
Miközben élénkülés látható a munkavállalói oldalon, a vállalatok csökkentettek a toborzási ütemükön az előző év első három hónapjához képest.
A dolgozók 44%-a legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a tartalékaiból, ha elveszítené a munkáját.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt.
Leggyakrabban a diplomások és a kereskedelemben dolgozók hagyják ott munkahelyüket, a legnagyobb fluktuáció a nagyvállalatoknál jellemző.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt.
A munkakörökön alapuló munkaszervezés korlátozhatja a cégek megújulását, emellett a munkavállalók fejlődési és karrierlehetőségeit is.
Miközben a munkavállalók nem csupán elvárják, de élvezik is ezek előnyeit, a mentális egészségükre akár veszélyt is jelenthetnek ezek a megoldások.
Aranykeresésre hasonlít a megfelelő magas beosztású munkavállalók megtalálása.
A digitális eszközök elszaporodása, az állandó információáradat és saját testi-lelki egészségünk is nagyban befolyásolhatja hogyan teljesítünk a munkahelyünkön.
A jelenlegi gazdasági bizonytalanság új dimenziót nyitott a dolgozók prioritásai és várakozásai terén egyaránt.
A megújult felnőttképzési rendszer hiányszakmák sorát kínálja, de kérdés, hogy lesz -e elegendő munkaerő a betöltésükhöz.
Bár a legfőbb elvárás a dolgozók részéről, hogy egyensúlyban legyen a magánéletükkel, amikor egy konkrét szerződésről kell dönteniük, a bérezés kerül első helyre.
Nemrég módosult a Munka Törvénykönyve, jól járnak a kisgyermekes szülők, de a friss édesapák is több szabadságot kapnak a gyermekük után mint korábban.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot.
A Chat GPt-vel a média, a jog és a vendéglátás, sőt még a befektetések terén is új kapuk nyílnak ki.
Az Európai Unió Bírósága most kimondta, hogy a munkavállalót a heti pihenőidő a napi pihenőidejétől elkülönülten illeti meg.