Megdőlt a tévhit a súlyos nyári kórról: kevesen tudják, hogy kell megelőzni
Nyáron fokozottan ügyelni kell a bőr védelmére, nemcsak a nyaralás alatt, hanem a mindennapok során is, hiszen könnyen megvan a baj.
Nyáron fokozottan ügyelni kell a bőr védelmére, nemcsak a nyaralás alatt, hanem a mindennapok során is, hiszen könnyen megvan a baj.
Magyarországon a felnőtt lakosság több mint 9%-a cukorbeteg: 2021-ben 661 400 diabéteszes beteget regisztráltak.
A nyári napforduló napján, június 21-én, mely a csillagászati nyár kezdete is, a leghosszabb a nappal az évben, viszont mivel eddig hosszabbodtak, innentől rövidülnek a nappalok.
Ezen a napon az Északi-sarktól és az északi sarkkörig egész nap a horizont felett marad a Nap, Magyarországon pedig nagyjából 16 órán át tart a nappal.
Kiszámoltuk egy négytagú családnak mennyibe kerül egy nap Balaton szállás nélkül. Nem hittünk a szemünknek.
Az Audi - Dining Guide Top 100 Étteremkalauzban idén kiemelt figyelmet fordítottak az alternatív vendéglátóhelyek tesztelésére.
A kisebb boltok haláltusáját hozhatja a két nap múlva induló újabb akciós etap - ezt mondták a szakemberek a két nap múlva induló kötelező akciókról.
A Bács-Kiskun vármegyei Fülöpháza Hattyús-szék állomáson kedden délután 5 órakor 29,8 Celsius-fokot mértek.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az egész országban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.
Pénteken reggel még a Dunántúl nyugati részén eshet, így ott felhősebben indul a nap, majd ott is csökken a felhőzet.
Nem lehetetlen még így, május közepén sem kifejezetten olcsó fapados jegyeket találni nyárra:
Összegyűjtöttünk 10+1 szakértői tippet, aminek a segítségével minimalizálhatjuk az otthoni méreganyagok kockázatot.
A jövő hét elején folytatódik a csapadékos, hűvös idő, de a hét második felében csökken a csapadékhajlam és több órára kisüt a nap.
Ha nem pótoljuk a vitaminokat valamilyen formában, tavaszra könnyen kiürülhetnek a szervezetünkből, így megtapasztalhatjuk az úgynevezett tavaszi fáradtságot.
A téli időszakban általában nem fogyasztunk elegendő mennyiségű zöldséget, ezáltal nem jutunk olyan mértékben természetes vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, mint szükségünk lenne.
Teljes a 32. Művészetek Völgye programja, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján 2000-nél is több lehetőség közül válogathatnak a látogatók.
A napfény alapvetően befolyásolja testi és lelki egészségünket, jótékony és káros hatásai évszaktól függően kerülnek fókuszba.
Változékony idő várható a jövő héten, élénk, olykor megerősödő széllel és többórás napsütéssel, valamint 20 Celsius-fok körüli maximumokkal.
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.
A magyar dolgozók összesen 11 munkaszüneti napot kapnak egy évben állami és vallási ünnepek okán, és mindössze 20 napnyi alapszabadságot.