Bukták az igazi rezsicsökkentést a pestiek: ennyit veszítenek a napelemstop miatt
Budapest már három éve elindította azt a projektjét, amellyel elősegíthetné a napenergia városi integrációját és a napelemfejlesztések felgyorsulását.
Budapest már három éve elindította azt a projektjét, amellyel elősegíthetné a napenergia városi integrációját és a napelemfejlesztések felgyorsulását.
Egész Európa rohamléptekkel telepíti a napelemes rendszereket, de Magyarországon a kiszámíthatatlan jogszabályi rendszer miatt ez nem lehetséges.
A későbbiekben háromhavonta ismétlődő felülvizsgálat célja, hogy egyre több, tavaly november óta telepített kiserőmű számára nyíljon meg a lehetőség a hálózati betáplálásra.
Ősztől kezdődhet meg a napelemes felfüggesztés fokozatos megszüntetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Volt olyan időszak a verőfényes napsütésben, amikor az ország fogyasztásának több mint felét az ipari méretű naperőművek adták.
A megváltozott elszámolási szabályok ellenére a szakértők továbbra is látnak potenciált a háztartási napelemes rendszerek telepítésében.
A jelek szerint újabb változás jöhet a napelemeknél. A Pénzcentrum most szakértők segítségével járta körül azt, hogy megéri-e belevágni most a telepítésbe, mi lehet a visszatáplálás sorsa, illetve mi történhet a szektorban a következő hónapokban.
Heteken belül megváltozhatnak a lakossági napelemek esetében a visszatáplálás szabályai. De vajon mit is várhatunk, és továbbra is érdemes-e belevágni a telepítésbe.
Megdőlt a napelemes termelési csúcs Magyarországon. A rekorddöntés napján a teljes hazai villamosenergia-fogyasztás több mint harmadát az időjárásfüggő megújulók adták.
Egy nagyobb családi ház energiaszükségletére méretezett rendszer kiválthatja a vállalkozás áramköltségének 40-60%-át.
Több mint 140 ezer háztartás szembesült az elmúlt hetekben azzal, hogy legkésőbb 2024 elejétől megszűnik a kedvező éves szaldó elszámolás.
10 év alatt érkezik annyi napelemigénylés az E.ON-hoz, mint amennyi tavaly. Több probléma is hátráltatja a már megigényelt rendszerek telepítését.
Tavaly több mint 130 ezer naperőmű-létesítési igény érkezett a szolgáltatókhoz, ez nagyságrendileg annyi, mint az elmúlt tíz évben összesen. Emiatt azonban jóval lassabban tudják kiszolgálni az ügyfeleket, ezért a szolgáltató minden érintettől türelmet kér.
38 ezer forintról 900 ezer forintra emelkedett a lakossági napelemes pályázat egyik nyertesének önrésze, amivel nincsenek egyedül.
A napelemstop kivezetését szabta új feltételül az Európai Bizottság Magyarország számára, ha meg akarja kapni a támogatást.
A lehető legtöbb napelemet kell csatlakoztatni az országos hálózathoz az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint.
Az energiaügyi miniszter ugyanakkor hozzátette, hogy az árakat nem a pillanatnyi tarifák határozzák meg. A napelemek kapcsán újabb finomhangolásokat ígért.
Jó tudni, hogy Európa legnaposabb városainak több mint fele spanyol, Alicanteban havonta átlagosan 349 órát süt a nap.
2023-ban sem csökken a nyomás a hazai napelemes piacon. Továbbra is kihívásokat jelentő határidők és telepítői kapacitás hiány jellemzik majd az év első felét - olvasható Assix Intersolar sajtóközleményében.
Szűk határidőkkel, pluszköltségekkel és kivitelező hiánnyal kell az idén is szembenéznie annak, akik napelemes megújuló rendszerekkel szeretnék fedezni háztartásuk energiaigényeit.