Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Elképesztő rezsirekord dőlt meg a hétvégén: ez még csak a kezdet, egyre közelebb a nullás villanyszámla?
Bődületes rekordot hoztak össze hétvégén a magyarországi napelemek: volt olyan időszak a verőfényes napsütésben, amikor az ország fogyasztásának több mint felét az ipari méretű naperőművek adták.
Rekordhétvége volt a napenergia-termelésben Magyarországon a MAVIR adatai szerint. Először pénteken, március 17-én, a déli órákban 2343, majd szombaton ezt is meghaladva 2362 megawattos előzetes értékkel megdőlt a mindenkori napelemes teljesítményrekord az ipari, vagyis az 50 kilowatt feletti napelemes rendszerek kategóriában. Ez mintegy 155 megawattal nagyobb, a korábbi, 2 207 megawattos csúcsértéknél, amit március 4-én regisztráltak.
A szombati rekord idején az ország negyedórás átlagos villamosenergia fogyasztásának 65 százalékát megújuló termelésből fedezték, ebből a naperőművek 56,5 százalékot adtak.
A vasárnapi teljesítmény legnagyobb értéke 2232 megawattra emelkedett, ami szintén kiemelkedően magas volt, „de az eddigi abszolút rekordot már nem tudta megdönteni” - írják a beszámolóban.
Ezek az adatok nem tartalmazzák a háztartási méretű napelemes hálózatok termelését. Az ipari méretű (50 kW feletti) termelők beépített teljesítőképessége jelenleg 2 630 megawatt, míg a háztartási méretűek mintegy 1 632 megawattot tesznek ki. A további naperőművek csatlakozásának és a napos órák emelkedésének hatására folyamatos naperőművi teljesítmény rekordok várhatók.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







