Idén is magyarok százezrei utaznak külföldre: ezek a kedvelt úti célok
Azt is megtudtuk, mennyit költünk a nyaraláskor.
Azt is megtudtuk, mennyit költünk a nyaraláskor.
Mutatjuk, hol lesz az attrakció!
Sok bonyodalomtól mentesülnek majd a peches utazók.
A nyár beköszöntével megnövekszik az ételmérgezéses betegek száma, mivel az óriási hőségben könnyebben romlanak meg a megvásárolt vagy épp általunk készített ételek. Érdemes szemelőt tartani a tényt, hogy sokkal többet tehetünk a betegség megelőzése ellene, mint azt gondolnád.
Erre érdemes odafigyelni.
A KSH jelentése szerint 2018-ban a magyar turisták, átlagosan 5,6 napot töltöttek külföldön.
Még nem késő jó áron foglalni.
Ettől tuti leesik az állad.
Te ne dönts így.
A remény hal meg utoljára.
Nincs több nyaralás.
Aznap már késő.
Előfordulhat, hogy a munkáltató „kivételesen fontos gazdasági érdek” vagy „a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok” esetén a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja.
Ezeket a gyógyszereket vidd magaddal.
Sokan vannak, akik kifejezetten olyan természetközeli helyet keresnek nyaralásukhoz, ahol nyugalom van, és kevés a turista. A HelloVidék összegyűjtötte azokat a hazai, kevésbé ismert nyaralóhelyeket, ahol a természetet és csendet kedvelők is kikapcsolódhatnak.
A miniszter elmondta, mikor lehet nálunk is euró.
Személyre szabott utasbiztosításokkal gondoskodhatunk a nyugodt nyaralásról!
Okos tanácsok szakértőktől.
Pünkösdkor utazunk: 32 százalékkal nő a forgalom tavalyhoz képest. Gyula, Siófok és Eger a legvonzóbbak, de a Balaton többi városa, Nyíregyháza, Szeged és Hajdúszoboszló is kedvelt célpont.
32 százalékkal nő a belföldi turizmus forgalma tavalyhoz képest a pünkösdi hosszú hétvégén.