Különleges kávézóra bukkantunk a határ menti kisvárosban: ilyen nincs még egy az országban!

Hiába a kora tavaszi napsütés, a teraszt még nem rendezték be, de a kávézóban javában zajlik a délutáni műszak. Zsolti bekísér: udvariasan elkéri a kabátomat, majd hellyel kínál. Lelkesen meséli, hogy ő itt dolgozik, és leginkább a felszolgálást szereti, bár a munkának a takarítás is része. Közeli faluból jár be busszal a kávézóba, ma háromig tart a munkaideje – a hely viszont minden nap ötig nyitva van, lehet jönni, kóstolni a forró csokikat és a limonádékat is.

Ez a kávézó nem hagyományos vendéglátóhely. A Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ részeként működik, ahol fogyatékkal és pszichiátriai betegséggel élő emberek dolgoznak fejlesztő foglalkoztatás keretében. A történet igazi különlegessége az is, hogy a speciális kávézó nem egy nagyvárosban nyílt. A szlovén határ közelében, Zala megye délnyugati szélén, a nyolcezer lakosú Lentiben járunk. Itt beszélgettünk a kávézót működtető Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ vezetőjével, Pozonec–Csoma Veronikával, valamint Fülepi Henriettával, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet szociális igazgatójával. Szóba kerültek a mindennapi kihívások, az országos helyzet, valamint a szociális munkások nehézségei és alacsony bérezése.

Maga a kávé is különleges, alkoholt nem szolgálnak fel

A feketét Kolping Tatico Aromatico kávéból főzik, amelyet a németországi Kolping Szövetségtől rendelnek. Büszkén mesélik: kézzel szedett és pörkölt kávé, fair trade forrásból. Az itallapon akadnak más különlegességek is: újdonság például a rubin csokiból készült forró ital, amely a fehér csokoládé és a gránátalma ízét idézi, de többféle forrócsoki, kávékülönlegesség közül is lehet választani. Nyáron különösen népszerűek a limonádéik is. Fagylaltot nem árulnak, helyette jégkrémeket kínálnak. Az édességek szintén helyben készülnek a fejlesztő foglalkoztatásokon, ezek főként száraz sütemények, krémes desszerteket nem tarthatnak.

Alkoholos italt sem árulnak, még sört sem. Elsőre azért sokan csodálkoznak ezen:

Biztos nyereségesebben lehetne a helyet üzemeltetni, de a fenntartó számára nem az a legfontosabb, hogy a kávézó nagy nyereséget termeljen. Sokkal inkább az számít, hogy jó üzenetet közvetítsen a város felé, és láthatóvá tegye a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevők munkáját.

A kávézó munkatársai időnként külső rendezvényeken is megjelennek. Egy közelmúlt-béli zalaegerszegi konferencián például ők biztosították a kávét és a frissítőket a résztvevőknek. „Ez sokkal nagyobb érték számunkra, mint hogy mekkora a napi forgalom” – teszi hozzá Veronika.

A kávézó azonban nemcsak egy szimpla vendéglátóhely, hanem egyfajta kis kulturális és közösségi tér, sőt bolt is egyben. Kint a folyosón a foglalkoztató központban dolgozók egyedi kézműves termékeit árulják. Most húsvétra készültek, az asztalokon és a polcokon ajándéktárgyak, kézműves kerámiák, gyertyák sorakoznak. Egy másik teremben hatalmas LED-képernyő, szemben kényelmes fotelek – szinte egy kis mozi. Itt délelőtti matinékat tartanak gyerekeknek, mert a kávézón túli terek egyéb közösségi programoknak adnak helyet.

A Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ vezetőjével, Pozonec–Csoma Veronikával (Fotó: Pais-H Szilvia)

Honnan az ötlet, és miért épp Lentiben nyílt ilyen speciális kávézó?

Míg készül a mi hosszúkávénk, Pozonec–Csoma Veronika körbe vezet bennünket a méretes polgári házban. Kint a konyhában épp foglalkozást tartanak, az asztalon méhviaszból formázzák az eladásra szánt gyertyákat.

Ahogy megtudjuk, Lentiben sokan még ma is kéményseprőházként emlegetik ezt a belvároshoz közeli épületet, amit 20. század elején emelhettek. Az évtizedek során a település számos célra használta. Volt idő, amikor deportáltakat szállásoltak el benne, később idősotthonként, majd óvodaként működött, ekkor épült hozzá egy külön épületrész is. Ahogy Veronika felidézi, egy időben a Lenti Televízió is itt működött, máskor múzeumi funkciót kapott. Végül az egyházhoz került az ingatlan.

„A mi történetünk onnan indult, hogy kerestünk egy helyiséget a foglalkoztatás keretében végzett tipliválogatáshoz” – meséli az intézményvezető- Felmerült, hogy kéne egy saját hely, ahol nyugodtan dolgozhatunk. Az egyháztól végül megkaptuk ezt az épületet, amit 2019-re meg is vásároltunk, a szombathelyi püspökség jóváhagyásával.” Az egyház csupán egy feltételt szabott: a helyi cserkészeknek is helyet kell biztosítaniuk, továbbá eladás esetén az egyháznak elővételi joga van.

Az eredeti terv még jóval szerényebb volt: foglalkoztatási helyszínt szerettek volna itt kialakítani. Ide költöztették volna a szövést, a kerámiás foglalkozásokat, és más kézműves tevékenységeket. A felújítás azonban nem volt egyszerű: az épület állapota katasztrofális volt, beázások, szabályos mohaerdő tarkította a mennyezetet.

Minden eső után vödröket kellett kiöntögetni, hogy ne ázzanak tovább a belső terek

– idézi fel Veronika.

Ahogy haladtak előre a felújítással, ahogy szépült az épület, Veronika egyre inkább úgy érezte, hogy ennél jóval többre is hivatott a hely. Felmerült az ötlet: miért ne lehetne benne egy kávézó? Először Veronika fejéből pattant ki, neki pedig a pécsi Zsolnay Negyedben működő kávézó (azóta elköltözött) volt a minta. Az átalakítás 2023 júniusában fejeződött be: a foteleket Hévízről kapták adományba, a kávézó berendezését pedig a fejlesztő foglalkoztatás finanszírozásával készítették el egy helyi vállalkozó (Ifj. Herman Istvánasztalosmester) támogatásával.  A Covid miatt jócskán csúsztak az építkezéssel és az átadással, végül 2024 nyarán sikerült elindulnia a helynek.

Felújítás után: ilyen lett a patinás nagypolgári épület, benne a kávézó (Fotó: Pais-H Szilvia)

Mégis csak jobb kávézóban dolgozni, mint tiplit válogatni

Jelenleg 14 főt foglalkoztatnak itt, és ahogy Veronika meséli, a működés alapját egy állami támogatás adja, egy hibrid pályázati forma, amely három éven keresztül negyedévente biztosítja a keretet a foglalkoztatásra, beruházásra és a tárgyi eszközbeszerzésre. Ami igazán különlegessé teszi még ezt a munkát, az a közvetlen interakció a vendégekkel: míg a kézműves foglalkozásokon zajló munka többnyire láthatatlan marad, a kávézóban a fogyatékkal élők és a pszichiátriai betegek nincsenek elszeparálva a társadalomtól.

Az itt dolgozók feladata, hogy a vendégeket bekísérjék, leültessék és felvegyék a rendelést, felszolgálják, a nap végén pedig a takarításban is részt vesznek, miközben a gondozónők a háttérmunkát végzik. A nyitva tartásuk évszakonként változik. Télen a kávézó 9 és 17 óra között várja a vendégeket, nyáron viszont estig nyitva tart: keddtől csütörtökig 18 óráig, péntektől vasárnapig pedig 20 óráig. Hétfőn zárva tartanak.

A kávézó működtetésében több szociális munkatárs is részt vesz

Az egyik gondozónő vendéglátós végzettséggel rendelkezik, a pénzügyi munkatárs cukrász is, a nemrég csatlakozott gépkocsivezetőjüknek pedig szintén vendéglátós háttere van. „Így végül is rájuk lett felépítve a kávézó működése” – mondja Veronika. A dolgozók nem különálló munkaként végzik ezt, hanem a napi feladataik részeként. „Mindenki nyolcórás munkarendben dolgozik, és a kávézóban is megvan a beosztásuk. Ez nem plusz tízóra munka, hanem beépül a mindennapi tevékenységbe.” A hangsúly azon van, hogy mindenki szívből és elkötelezetten csinálja.

Fenntartójuk pedig az egyház: „A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alá tartozunk közvetlenül, de amúgy teljesen önállóak vagyunk. Elváltunk a Kolping Szövetségtől, két külön ágat alkotunk, de megtartottuk a Kolping nevet.”

A kávézó csak egy része annak a rendszernek, amelyet a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet működtet Lentiben. A tevékenységük kiterjed a kerámiakészítésre, szövésre, gyertyaöntésre, textil- és papíráru előállításra is. Maga az intézmény központi helye nem is itt, hanem a Kossuth út 10. alatt található: a rendelőintézet felső szintjén alakítottak ki egy mintegy 360 négyzetméteres teret, ahol fogyatékkal élő emberek és pszichiátriai betegek nappali ellátása történik. Komplex nappali ellátást végeznek, emellett támogató szolgálatot is fenntartanak. A kávézóban dolgozók is ebből a körből kerülnek ki – ezt már Fülepi Henrietta, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet szociális igazgatója meséli nekünk.

Az intézmény működési engedélye elvileg egész Zala megyére kiterjed, a gyakorlatban azonban a távolságok erősen behatárolják a lehetőségeket. Zalaegerszeg például több mint ötven kilométerre van, Hévíz pedig közel hatvanra, így az ellátottak többsége inkább a lenti és a letenyei járásból érkezik.

Elsőre nehéz elképzelni: hogyan tudnak együtt dolgozni a pszichiátriai betegek és a fogyatékkal élők?

Fülepi Henrietta szerint a kulcs az arányokban rejlik. Ha odafigyelnek arra, hogy milyen összetételű csoportok alakulnak ki, akkor a rendszer jól működik. „Az arányokra kell figyelni, és akkor nagyon jól együtt tudnak működni” – mondja. Szerinte fontos, hogy ne kerüljenek túl sokan egy térbe azok közül, akik komolyabb pszichiátriai problémával küzdenek. Ha a csoport összetétele kiegyensúlyozott, akkor remekül kiegészíthetik egymást – mint egy puzzle különböző darabjai.

Hasonló módszereket egyébként más intézményekben is alkalmaznak: például az óvodákban vagy bölcsődékben is figyelnek arra, hogyan alakulnak a csoportarányok, hogy az eltérő képességű, vagy fogyatékkal élő gyerekek jól tudjanak integrálódni.

Lentiben jelenleg 40 főre van érvényes ellátási szerződésük a fogyatékkal élők nappali ellátására. A pszichiátriai betegek esetében a keretszám 25 fő, de ez gyakran változik: jelenleg 21 személlyel van érvényes megállapodásuk.

Mindkét ellátási forma nappali rendszerben működik: az érintettek napközben érkeznek az intézménybe, részt vesznek a foglalkozásokon és a fejlesztő munkában, majd délután hazamennek. Az intézményük tehát nem bentlakásos, nyitva tartása reggel hét órától délután öt óráig tart. Pontosan így alakították ki, hogy a hozzátartozók munkába indulás előtt be tudják hozni gyermeküket, édesanyjukat vagy akit ellátásra hoznak, délután pedig, munka után, még kényelmesen el tudják vinni őket. „Valójában olyan, mint egy közalkalmazotti munkaidő” – magyarázza a vezető.

A nappali ellátás korosztálya három évtől korlátlanig terjed, de a tanköteles gyermekek tanítási időszak alatt nem vehetik igénybe a szolgáltatást, nekik oktatási intézményt kell látogatniuk. A szünetekben – téli, tavaszi, nyári és őszi – aztán az iskolásokat is ellátják, így például a Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai intézményből érkező diákok is itt tölthetik az egész napot.

Lentiben erősen korlátozottak a munkalehetőségek

Lenti leginkább a termál- és gyógyfürdőjéről ismert, így a kávézó vendégei között gyakran megfordulnak a turisták is. A fürdővel jó kapcsolatot ápolnak: ha programjuk van, a plakátokat ott is kihelyezik, és a fürdő vendégeit gyakran ide irányítják. „Elég sok német vendégünk van, és Szlovéniából is vannak törzsvendégek” – meséli Pozonec–Csoma Veronika. A határ közelsége miatt sokan átjárnak vásárolni, aztán beülnek egy kávéra is.

A határvidék gazdasági szempontból azonban sokszor hátrányt jelent. A környéken kevés az ipari munkahely, ami különösen megnehezíti a fogyatékossággal élő emberek elhelyezkedését:

Sokan akár külső munkahelyen is megállnák a helyüket, de nyitott munkáltatóból még mindig kevés van, és egy kisebb városban, mint Lenti, a lehetőségek különösen szűkösek.

Korábban például a Lentihez tartozó Bárszentmihályfán működött egy faipari üzem, ahol fogyatékkal élő embereket is foglalkoztattak, de az mára megszűnt. A környéken jelenleg kevés hasonló lehetőség van: Lentiben működik egy zalaegerszegi kihelyezett összeszerelő műhely, ahol például konnektorokat szerelnek össze, illetve egy másik üzem, ahol orvosi eszközöket – például infúziós szerelékeket vagy gézeket – csomagolnak.

A fejlesztő foglalkoztatás ma már egészen mást jelent, mint régebben

Míg régen gyakran egyszerű, monoton feladatokra – például válogatásra vagy alapanyagok szétbontására – korlátozódott, ma egyre inkább olyan tevékenységeket keresnek a fogyatékkal élők számára is, amelyek valódi értéket teremtenek. Ez a kávézó, és a kézműves termékek előállítása is ilyen kezdeményezések.

„Ez már nem az, hogy valaki egész nap vattát tépked. Itt tényleg létrejön valami: vendégeket szolgálnak ki, sütemény készül, közösség épül” – mondja Veronika. A tapasztalatok szerint mindez a résztvevők mentális állapotára is nagyon jó hatással van. A rendszeres munka és a társas kapcsolatok sok esetben magára a kezelésre hatnak: „Azt látjuk, hogy aki hasznosnak érzi magát, találkozik emberekkel, feladata van, annak stabilabb a mentális állapota. Gyakran kevesebb gyógyszerre is van szüksége.”

Ahogy az intézményvezető elmesélte: a munkának nemcsak egyéni, hanem közösségi szerepe is van. A foglalkoztatás strukturálja a mindennapokat, csökkenti a feszültségeket és a konfliktusokat.

Az a tudat, hogy van miért felkelni reggel, hogy fontos vagyok, és szükség van rám, egy ép, egészséges ember számára is meghatározó. Ugyanez igaz a sérült emberekre is.

Eladó kézműves portékák a kávézóban (Fotó: Pais-H Szilvia)

A kávézóban dolgozók fizetést is kapnak

Az órabér jelenleg 680 forint, ami ugyan nem magas, de segít fedezni a mindennapi költségeket: például a munkába szállítást vagy az étkezést. Az intézmény minden nap meleg ételt is biztosít számukra. A résztvevők családi háttere ugyanakkor nagyon különböző. Vannak, akik családban élnek, mások azonban teljesen egyedül. "Van például egy testvérpárunk, két középsúlyos értelmi fogyatékos testvér, akik együtt élnek."

A helyi szociális ellátórendszer azonban igyekszik lefedni azokat a területeket is, amelyekre az intézménynek nincs kapacitása. A városi Kolping Gondozási Központ például jelzőrendszeres segítségnyújtást és szociális étkeztetést biztosít. Ha a nappali intézmény hétvégén zárva tart, a központ gondoskodik arról, hogy az érintettek akkor is hozzájussanak az étkezéshez.

A munkájukat önkéntesek is segítik: itt Lentiben a helyi Civil nyugdíjasklub tagjai közül többen rendszeresen bejárnak segíteni, főként a nyáron, amikor jönnek a gyerekek is. „Kettesével érkeznek, beszélgetnek az ellátottakkal, mesélnek nekik, vagy csak jelen vannak. Már ez is óriási segítség.”- meséli Pozonec–Csoma Veronika.

Fogyatékosság és szegénység: gyakran együtt járnak

A fogyatékossággal élők helyzete azonban gyakran szorosan összefonódik a szociális hátrányokkal. Sok ellátott nagyon alacsony jövedelemből él. Előfordul, hogy valaki mindössze a fogyatékossági támogatást és egy kisebb járadékot kap – összesen havi 80–90 ezer forint körüli összeget –, miközben egyedül kell fenntartania magát. A családok többsége sem él jó anyagi körülmények között. A pszichiátriai betegek esetében jelentős kiadást jelentenek a gyógyszerek, a fogyatékossággal élők esetében pedig sokszor folyamatos eszköz- és ápolási költségek merülnek fel. „Ha valakit pelenkázni kell, már az is komoly havi kiadás. A támogatások egy részét ugyan fedezi a közgyógyellátás, de sok mindenre így is rá kell fizetni.”

A helyzet a családok számára is komoly kihívást jelent. Ha egy gyermek fogyatékossággal születik, az gyakran a szülők munkavállalási lehetőségeit is jelentősen korlátozza.

Egy egészséges gyereknél is előfordul, hogy a munkáltató óvatosabb, ha megtudja, hogy kisgyerek van a családban. Egy sérült gyereknél viszont sokkal több a teendő: fejlesztések, gyógytorna, különféle kezelések.

Ezek a szolgáltatások sokszor csak részben támogatottak, így a családoknak jelentős önrészt kell fizetniük. Emellett speciális eszközökre is szükség lehet – például egy mozgássérült gyermek esetében olyan autóra, amelybe a kerekesszék is befér. Az ilyen jellegű támogatások viszont nem mindig könnyen elérhetők.

A szakemberek szerint nem ritka az sem, hogy egy sérült gyermek születése után a család felbomlik, és az egyik szülő egyedül marad a gyermek nevelésével.

Országos helyzet: sok szolgáltatás, de egyenlőtlen minőség

Ahogy Fülepi Henrietta elmondja, a szociális szolgáltatások hálózata papíron országosan viszonylag jól lefedett: szinte minden térségben működik valamilyen ellátási forma. A kérdés inkább a minőség és az elérhetőség.Ahogy megtudtuk: országos szinten különösen nagy hiány mutatkozik a demenciával élők ellátásában. A szakember szerint ez egyre növekvő társadalmi probléma, miközben az intézmények gyakran nem tudnak megfelelő szolgáltatást indítani.

Sok helyen egyszerűen nincs elég állami kapacitás ahhoz, hogy elindítsanak egy demens részleget, a fenntartók pedig nem tudnak önerőből olyan infrastruktúrát kiépíteni, ami ehhez szükséges.

A demens és fogyatékos ellátás ráadásul jóval nagyobb szakemberlétszámot igényel, mint például egy átlagos idősotthon működtetése.

Szociális gondozás mellett kávéházi mindenesként is dolgoznak az ápolók (Fotó: Pais-H Szilvia)

Munkaerőhiány és alacsony bérek: a szociális szféra legnagyobb kihívásai

A szociális ágazatot ma leginkább a munkaerőhiány és az alacsony bérek sújtják. Fülepi Henrietta és Pozonec–Csoma Veronika is egyetért abban, hogy egyre nehezebb megfelelő dolgozókat találni. „Lentiben is a Penny-ben másfélszer annyit lehet keresni, mint a szociális szférában” – hangzik el a beszélgetésben. Míg az egészségügyi és pedagógusbérek az elmúlt években jelentősen emelkedtek, a szociális szektorban a fizetések növekedése jelentősen elmaradt.

A probléma azonban nemcsak anyagi jellegű: a szakmai utánpótlás minősége is kihívást jelent. A gondozóképzésekre jelentkezők között gyakran kevés az igazán alkalmas jelölt. „Ez a munka nem csupán szakmai tudást igényel. Empátia, együttérzés, józan ítélőképesség és önállóság is kell hozzá” – teszi hozzá Fülepi Henrietta.

A bérek miatt sokan más pályát választanak, vagy külföldre mennek dolgozni. Egy korábbi kollégájuk például Ausztriában helyezkedett el egy baromfifeldolgozó üzemben. „Nagyon jó gondozónő volt, de egyedül nevelte a lányát. Ott egyszerűen többet tud keresni. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy menjen” – meséli Pozonec–Csoma Veronika.

A Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet ugyanakkor saját eszközeivel próbálja megtartani a dolgozókat: munkáltatói pótlékkal egészítik ki a béreket, és külön támogatási programokat is indítanak.

A szociális rendszer egyik kevésbé látható problémája az információhiány

Sok család egyszerűen nem tudja, milyen szolgáltatásokra lenne jogosult. „Gyakran előfordul, hogy amikor egy ügyintézés miatt kimegyünk egy családhoz, derül ki: már rég igénybe vehették volna ezt vagy azt a támogatást, csak senki nem mondta nekik” – mesélik a szakemberek.

A kérdés az, hogy kinek lenne a feladata a tájékoztatás. Szakértőik szerint ebben a háziorvosoknak, az önkormányzatoknak és a szociális szolgáltatóknak is szerepe lehetne. „Egy sérült embertől nem várható el, hogy utánanézzen az interneten, mi minden jár neki. Sok esetben még az internet használata sem adott” – teszik hozzá.

A szociális munka egyik legnagyobb kihívása persze az, hogy minden helyzet egyedi. Két embernek lehet ugyanaz a problémája, mégsem biztos, hogy ugyanaz a megoldás működik. „Ez a szakma szépsége is: folyamatosan kreatívnak kell lenni. Meg kell találni, hogy egy adott embernek mi segít igazán” – teszi hozzá még Fülepi Henrietta.

Címlapfotó, képek: Pais-H Szilvia