Több millió magyar nyugdíjas izgulhat: ettől függ, kapnak-e plusz pénzt
Idén ősszel is lesz nyugdíjkorrekció, amennyiben az éves infláció meghaladja az év elején becsült 15 százalékot.
Idén ősszel is lesz nyugdíjkorrekció, amennyiben az éves infláció meghaladja az év elején becsült 15 százalékot.
Az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről – állítja a pénzügyminiszter.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa 3 százalékos emelést kért, ami nagyjából 160 milliárd forinttal terhelné az államkasszát.
Nyílt levelet kapott Orbán Viktor miniszterelnök a NYUSZET-től, amiben rendkívüli nyugdíjemelést kér.
Heti összefoglaló: miközben egyre több Budapest környéki településen teszik ki a megtelt táblát, kiderült, mi lesz azokkal, akiket érint a családtámogatások szigorítása.
Veszélyben lehet a novemberi nyugdíjkorrekció is, legalábbis Farkas András szerint van rá esély, hogy az első nyolc hónap átlagos inflációja 15 százaléknál nem lesz magasabb.
Hatalmas bajban vannak már most is a magyar nyugdíjasok, és a novemberi nyugdíjkorrekciónak "nagyvonalúnak" kell lennie.
Ha lenne szándék a visszamenő nyugdíjkorrekciót beiktatására, a rendkívüli emelésről szóló kormányrendeletnek már meg kellett volna jelennie, mondta el egy szakértő.
A nyugdíjasok előrehozott nyugdíjkorrekciót sürgetnek, mivel álláspontjuk szerint a nyugdíjak nem tartottak lépést az inflációval.
Idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert ekkora éves inflációval számolt a kormány decemberben.
Nyugdíjkompenzációt kér nyár elejére a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
November 11-én, vagyis holnap érkezhet a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium utalása azoknak a magyar időseknek, akik bankszámlára kapják a járandóságukat.
A kormány ma újabb nyugdíjemelést jelentett be januárra, ennek mértékéről decemberben döntenek.
Azt lehet valószínűsíteni, hogy az eredetileg tervezett 5,2 százalékos emeléssel szemben 10 százalék felett lesz a januári nyugdíjemelés mértéke.
A nyugdíjak novembertől az inflációs várakozások (13,4%) és az eddigi nyugdíjemelések (8,9%) különbözetével, azaz 4,5 százalékkal emelkednek. Mutatjuk, kinek pontosan mennyivel.
A Magyar Közlönyben szeptember 5-én megjelent rendelet szerint 4,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak novembertől, a nyugdíjprémium pedig legfeljebb 10 ezer forint lesz.
A nyugdíjemelés mértéke 2022-ben összesen 13,4 százalék lesz, ebből novemberben 4,5 százalék érkezik. A legtöbb nyugdíjas 10 ezer forintos nyugdíjprémiumra számíthat.
Januárban 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat, amihez az elszabadult infláció miatt júliustól 3,9 százalékos pótlólagos emelést rendelt el a kormány.
A Nyugdíjasok Országos Képviselete is megszólalt a nyugdíjak brutális gyorsaságú elértéktelenedésével kapcsolatban.
A nyugdíjasok helyzete talán kedvezőnek tűnik, azonban az élelmiszerárak emelkedése drasztikus volt az elmúlt hónapokban.