Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Nyugdíjemelés 2022 november: holnap érkezik a pénz rengeteg idősnek - több is lehet a vártnál?
November 11-én, vagyis holnap érkezhet a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium utalása rengeteg magyar idősnek a rendes havi ellátásával együtt, két utalásban azok számára, akik bankszámlára kapják a járandóságukat. Aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól vehette vagy veheti majd át a neki járó összegeket. Ebben a hónapban 4,5 százalékos emelésre, utólagos egyösszegű korrekcióra és nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek. Felmerült azonban, hogy az emelést nem úgy kell számítani, ahogy eddig tettük.
Nyugdíjemelésben az részesülhet most, aki már tavaly is legalább egyetlen napig nyugdíjas volt. Aki idén vonult nyugdíjba, az legközelebb csak januárban számíthat emelésre, amely akár 13 százalékos is lehet. A januári emelés pontos összege még nem ismert, arról decemberben dönt a kormány. Eddig úgy tudtuk, hogy aki jogosult idén novemberben nyugdíjemelésre, az 13,4 százalékkal kap majd többet, mint 2022 januárjában. Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-bejegyzése szerint azonban másként kell számolni, mint ahogy eddig azt a nyugdíjszakértők tették. A miniszter szerint a tavalyi nyugdíjaknál idén 14 százalékkal kapnak többet az idősek. Nyugdíjprémium címén pedig a legtöbb nyugdíjas 10 ezer forintra számíthat.
Amint azt a pénzügyminiszter kifejzetette több újságíró kérdésére reagálva: "a nyugdíjak és a nyugdíjakkal azonos módon emelendő ellátások 2022. januárjában 5%-kal emelkedtek. Ezt követően a kormány júliusban – januártól visszamenőleg – további 3,9%-os mértékű soron kívüli kiegészítő nyugdíjemelést hajtott végre. Az infláció emelkedésére tekintettel novemberben további 4,5%-os kiegészítő emelésre kerül sor, amelyet szintén januárra visszamenőlegesen kapnak meg az érintettek."
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint a tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt az emelést kell kiegészíteni novemberben, ha azt a fogyasztói árak növekedése indokolja. A januárban emelt összegre járt a júliusi, és arra jár a novemberi újabb nyugdíjemelés, így a tavaly december havi nyugdíjösszeghez képest 14%-os mértékű emelés valósul meg
- írta a közösségi médiában, hozzátéve: "Az évközi emeléseket minden esetben januártól, visszamenőleg kell végrehajtani. Az azonos évben végrehajtott emelések mértéke tehát nem összeadandó, (...) hanem azokat össze kell szorozni: 1,05x1,039x1,045=1,14. Az emelt összegre kell tehát rátenni a következő, évközi emelést."
Korábban viszont több nyugdíjszakértő, illetve a különböző portálok, köztük a Pénzcentrum és a Portfolio is is úgy számolt, hogy 13,4 százalékos emelés lesz. A múlt évi nyugdíjhoz viszonyítva 4,5%-kal, az októberihez képest azonban 4,13 százalékkal lehet többre számítani. Ugyanis a nyugdíjrendelet szerint az emelt nyugdíjösszeg alapját, - ahogy a júliusi évközi emelés esetén is - elvileg most is a 2022. januári emelés előtti havi ellátás mértéke határozza meg. A rendelet úgy szól:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2022. november 1-jétől, 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. július havi kiegészítő emeléséről szóló 161/2022. (IV. 28.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel – 4,5 százalékkal hivatalból kell emelni azt az öregségi nyugdíjat, (...) amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről szóló 692/2021. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. §-a alapján emelés (a továbbiakban: januári emelés) járt.
Ez alapján tehát abból az összegből kell számítani, amelyből a januári emelést is számolták. Varga Mihály pénzügyminiszter azonban másként számol, amely alapján tehát egy átlagos nyugdíjösszeget kapó nyugdíjas (164 102 forint) ellátása novemberre már 187 083 forintra növekszik, nagyjából 80 500 forint egyösszegű kiegészítést és 10 ezer forint prémiumot kap.
Amennyiben a Magyar Államkincstár is így számol, akkor több pénz is érkezhet a vártnál a nyugdíjasoknak holnap a bankszámlákra, mivel az októberi nyugdíj összegre jár majd a 4,5 százalékos egyszeri emelés és visszamenőleges korrekció is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







